Meglepően savanyú a magyarok kedvenc gyümölcsös söre
Május 20-án tartották a Nyitott Főzdék Napját, amelyen országos program keretében nyitottak ki a magyar kisüzemi sörfőzdék. Az esemény alkalmából a résztvevők szavazhattak az év kedvenc gyümölcsös sörére, amely egy málnás savanyú főzet lett.

Milyen sört szeretnek a magyarok?
A Nyitott Főzdék Napja alkalmából Győr-Moson-Sopron vármegyétől egészen Borsodig várták főzdelátogatásokkal, sörkóstolókkal és új termékek bemutatóival az érdeklődőket a hazai sörfőzdék.
A nyílt nap kiemelt témája idén a „gyümölcs és a sör” volt, amely tételeket egyedi, kiegészítő címkével látták el, a főzdék vendégei pedig, kizárólag a rendezvény hétvégéjén, online voksolhattak a számukra legkedvesebb termékre.
A szavazás nyertese, mintegy 2500 szavazat összesítését követően a csempeszkopácsi Krenner Brewery Summer Fairy nevű terméke lett. A Krenner Brewery története 2018-ban indult, amikor a sörfőzőként tevékenykedő Krenner Balázs szeretett volna visszatérni szülőfalujába és egy saját főzdét alapítani. A sörfőzde 2020 szeptemberében kezdte meg működését egy teljesen átalakított, több mint 100 éves istálló épületében.
A győztes Summer Fairy egy savanyú berliner weisse alapra készült sör. A berliner weisse típus – ahogy a neve is árulkodik róla – Berlin környékéről származik. Olyan búzasöröket neveztek így, amelyek tejsavas erjedéssel készülnek, ennek köszönhető savanykás ízük, és ezért fogyasztották a berliniek különféle gyümölcsszörpökkel.
A Summer Fairy fanyarságára pedig a málna használata még jobban ráerősít. Alacsony alkoholtartalomú, hogy a fűnyírás, a kerti munka vagy napozás közben is nyugodtan fogyasztható legyen. A sör a következő év során a „Nyitott Főzdék Napja legnépszerűbb söre” medállal kerülhet forgalomba.
Kapcsolódó cikkeink
Tavaly 20,9 millió hektoliter sört főztek a cseh sörgyárak
Tavaly 20,9 millió hektoliter sört főztek a csehországi sörgyárak, ami…
Tovább olvasom >Házisörfőzők Nemzetközi Versenye szombaton a Főzdeparkban
Ingyenes programok, főzdetúrák és kilenc ország legjobb házisörei várják az…
Tovább olvasom >Az offline találkozásokért indított kampányt a Heineken
A felnőttek több mint fele érzi úgy, hogy túlterheli a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Kik nyertek és kik buktak 2024-ben? – Látványos eredménykülönbségek az élelmiszer-kiskereskedelemben
A 2024-es üzleti év mérlege az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban látványosan kettévált:…
Tovább olvasom >Felfutóban a hazai ginpiac – A SPAR szerint a vásárlók egyre tudatosabbak, és nyitottak a magyar márkákra
A gin értékesítése az elmúlt években látványosan erősödött a magyar…
Tovább olvasom >