Megkezdte a magyar csapat a versenyt a Bocuse d'Or világdöntőjében

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 01. 28. 11:30

Molnár Gábor séf vezetésével szerda reggel megkezdte a magyar csapat a versenyt a világ legrangosabb szakácsversenyének számító Bocuse d'Or világdöntőjében a franciaországi Lyonban, ahol öt kontinens 24 nemzetének legjobbjai mérik össze tudásukat.

bocuse

Az első napra sorsolt 12 séf már túl van a versenyen, a második napon mutatkozik be a legutóbbi ezüst- és bronzérmes Dánia és Japán, valamint a 2011-ben dobogós Svédország és Norvégia is.

Magyar színekben Molnár Gábor és segítője Pohner Ádám a 10-es számú konyhában dolgozik. Vomberg Frigyes edző a verseny alatt a pult mögül segítheti tanácsaival a csapat munkáját.

Minden csapatnak 5 óra 35 perc áll rendelkezésre, hogy elkészítsen egy hal- és egy húsételt. A magyarok az előbbit délután fél háromkor, a hústálat 3 óra 5 perckor tálalják a nemzetközi zsűrinek, amelyben Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke is pontoz a 24 nemzet képviselői között.

„Az első napon volt pár versenyző, aki kimagasló teljesítményt nyújtott és volt, aki inkább látványban vagy ízben tűnt ki. Néhány versenyző szereplésétől többet vártam. A mezőny ma is kifejezetten erős, a skandináv országok mindig az esélyesek között vannak” – mondta Hamvas Zoltán.

Az elbírálásnál szempont az íz és a látvány, valamint az adott országra jellemző elemek használata és a megfelelő háttérmunka is.

A húsétel kötelező alapanyaga az idei döntőn a gyöngytyúk, a halételé a pisztráng.

A magyar versenytálat egy világhírű magyar találmány, a Gömböc ihlette, amely a magyar kreativitást és alkotó szellemet hirdeti. A Gömböc jellegzetessége, hogy egy stabil egyensúlyi ponttal rendelkezik és mozgásban van, amíg ezt el nem éri. A Gömböc körvonalát veszi fel a magyar tál központi eleme, a gyöngytyúkból épített forma, amelyet egy „fészekre” helyeznek.

A Gömböcre jellemző dinamizmust, a hazai gasztronómia fejlődését szeretné megmutatni a fogás kreatív elemein keresztül Molnár Gábor, aki ugyanakkor a magyar konyha hagyományaira stabil pontként támaszkodhat. Az összetevőkben ezt olyan alapanyagok képviselik, mint a paprika, a marinált zöldségekkel és „szférikus tejfölgolyóval” elkészített pickled (savanyított) gulyás consommé vagy a sült csirke, majonézzel töltött tojás, hozzávalóként a torma és feketegyökér.

A pisztrángból készült halételt éttermi formában, tányérra kell kitálalniuk a csapatoknak, ennek köretében az utolsó pillanatban mindenki számára kötelezően kijelölt édeskömény is szerepel. A köret legalább fele részben zöldségekből áll. A filét fűszeres zöldség juliennel és rákkal töltve készíti el Molnár Gábor, torma és tintaspagetti ívvel a tetején.

Az 1987 óta minden páratlan évben, a SIRHA (Salon international de la restauration, de l'hotellerie et de l'alimentation) szakkiállítás keretében rendezik meg a szakácslegendaként számon tartott Paul Bocuse szülővárosában, Lyonban a világ legszínvonalasabb szakácsversenyét. Magyarország először két éve vehetett részt a világversenyen, akkor Széll Tamás a nagy sikernek számító tizedik helyen végzett.

A lyoni világdöntő valóságos sportverseny: a zsúfolásig megtelt lelátókon mintegy 1500 néző nemzeti zászlókat lengetve, hangosan drukkolva követi a küzdőtéren egyszerre dolgozó séfeket. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink