Megjelent a Trade magazin 2020/7-9. száma – Ajánló

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 08. 31. 21:50

Jön, nem jön… Pont ennyire bizonytalanul lehetünk biztosak abban, hogy mi vár ránk szeptembertől.

Ahogy az első nyolc hónap történéseit, úgy a következő hónapokét se látjuk előre, és nem igazán vannak most olyan trendek, modellek, amelyekhez fordulhatnánk. Közben pedig tervezni kell a jövő évet – de mi alapján? Ami volt 2019-ben, amilyen az idei év aránya a tavalyihoz képest? Vagy valami harmadik verzió? És az sem mindegy, hogy melyik szegmenst nézzük, hiszen, ha valami nem produkálja a gyors visszapattanást, hát az a HoReCa, és bizony az FMCG-piac legtöbb gyártója és nagykereskedője érintett a retail mellett valamilyen arányban a HoReCában is.

Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin ügyvezető – főszerkesztője

Mindenben keresni kell a jót, szokták mondani, és persze ebben a helyzetben is vannak jó dolgok, vagy legalábbis annak látszók, mint például, hogy bármi történik, nyugodtan széttárhatjuk a kezünket, hiszen senki nem mondhatja, most, hogy Ő tudta, megmondta…, mert hát honnan is tudná, legjobb esetben is megérzései vannak, és azok lehetnek jók, rosszak.

Na, de nézzünk mégis pár jó fejleményt. Egyre jobbak vagyunk a home office rendszerben, és kiválóan megy már minden online, a meetingek, a gyors találkozók, üzleti tárgyalások, és multitaskingolni is megtanultunk, majdnem olyan jól, mint a gyerekeink. Sok cég felismerte, hogy milyen egyszerűen lehet nagy megtakarításokat elérni, például egy kisebb vagy teljesen átszervezett, esetleg megszüntetett irodával. Még nagyobb hangsúlyt kell az élelmiszer-biztonságra, csomagolásra fordítani, egyrészt mert most tényleg így biztonságos, másrészt a vásárlók ismét igénylik. Vannak olyan niche piaci lehetőségek vagy extrém termékvariánsok, amelyeket sokkal nagyobb számban próbálnak ki a vásárlók a home office köteléke miatt, mint annak előtte. És sokan rákényszerültek új üzleti modellek kipróbálására, új szolgáltatások bevezetésére, illetve egyszerűen nyitottak egy új lábat a cégben, ami segít pótolni valamennyit az elmaradt bevételből, erősíti a stabilitást, és új lehetőséget nyújt majd a jövőre nézve is… nem sorolom, biztos, hogy mindenki még tíz másik dologgal ki tudja egészíteni a listát, és ez jó – mert látjuk, hogy a sok nehézség mellett, igazán értékteremtő új dolgok is bekerültek a rendszerbe, amelyek továbbvihetők lesznek, akárhogy is alakul az élet.

A Trade magazin 2020/7-9. számának lapzártájakor még augusztus derekán jártunk, de gondolatainkban már szeptemberben, hiszen minden erőnkkel a Business Daysre fókuszálunk most is, ahol a fenti témákban mélyülünk majd el együtt, a jelenlévőkkel szeptember 22–25. között, a Hotel Pelionban, Tapolcán – legalábbis egyelőre ez a terv, és nagyon reméljük, hogy a következő, október végén megjelenő számban minderről már múlt időben fogunk tudni beszélni.

Ezzel a lapszámmal is a Business Daysre készültünk, nagyon sok témát zsúfoltunk bele a bőven 200 oldal feletti lapszámba, amely a mi történetünk és egyben történelmünk legnagyobb terjedelmű Trade magazinja.

Kívánok nagyon hasznos időtöltést magazinunk olvasásával, és azt, hogy találkozhassunk szeptember végén a szakma legnagyobb konferenciáján, a Business Daysen.

Hermann Zsuzsanna, ügyvezető-főszerkesztő

A Trade magazin 2020/7-9. lapszámának bővített, digitális verziója alább olvasható.

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink