Megemelte dohányfelvásárlási alapárait az ULT Magyarország

Szerző: STA Dátum: 2024. 02. 16. 09:00

Az idei dohánytermesztési szezonban mindkét dohányfajtánál tavalyhoz képest megemelt dohányfelvásárlási alapárakat hirdetett meg az Universal Leaf Tobacco (ULT) Magyarország Kft. – közölte a termesztés integrálásával és felvásárlásával foglalkozó amerikai tulajdonú cég agronómiai igazgatója pénteken az MTI-vel.

(Fotó: Pixabay)

Fekete Tibor elmondta, a szerényebb alapárral és dinamikus felárral dolgozó korábbi árrendszert elsősorban a Virginia-termelők kérésére úgy változtatták meg, hogy hatvan százalékkal emelkedett az alapár, de továbbra is száz százalékos felárat biztosítanak a hektáronkénti 1000 kilogramm feletti termésmennyiségre – ismertette az agronómiai igazgató. Megjegyezte, a Burleynél a januári értékesítést is figyelembe véve 18 százalékos alapáremelést hirdettek meg, a felár pedig az előbbihez hasonló feltételek mellett 150 százalék lett, ezzel pedig – egy átlagos termés esetében – az inflációt követő bevételnövekményt biztosít az ULT a termelőinek 2024-ben. Hozzátette: az idei árpolitika meghatározásánál kedvező körülmény volt, hogy a 2022-es mélyponthoz képest tavaly jelentősen javult a termelőktől átvett szárazdohány minősége és mennyisége, Virginia-fajtából 1900, míg Burley-ből 465 tonna termett meg.

Mennyiségben összességében több mint 7 százalékkal több dohányt tudott felvásárolni a társaság és kimondottan jó volt a választék összetétele

Ezzel tovább erősödött a magyar dohány helyzete az európai piacon – értékelt a szakember. Megjegyezte, a Magyarország mindkét fajta tekintetében kiváló, használható értékű töltelékdohányt állít elő, így nem véletlen, hogy a 2018-at, mint bázisévet figyelembe véve mindkét dohányfajtánál 127-130 százalékkal emelték meg a termésért kínált árakat.

Az adatok szerint a 2022-es hektáronkénti 1100 kilogrammos terméshozam 2023-ban 1500 kilogramm fölé emelkedett

A szakember becslései szerint a magyar dohánytermesztésben további 300-400 kilogrammos hozamnövekedés is benne lehet, amely két-három éven belül realizálódhat.Egy nagyon erős versenykultúrát hoztak létre, ami a magyar mezőgazdaságban az egyéb társkultúrákkal szemben erős pozíciókkal rendelkezik – hangoztatta Fekete Tibor. A szakember az idei év kilátásaira kitérve azt mondta, a szezonban 2200 tonna Virginia és 500 tonna Burley termeltetését célozta meg az ULT, ez pedig az elmúlt év kedvező tapasztalatai nyomán reális elvárás lehet.

MTI

Kapcsolódó cikkeink