Még az USA-ban is a klasszikus médiafogyasztás dominál

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 13. 11:01

A Magyar Lapkiadók Egyesülete idén augusztusban rajtoló intenzív és átfogó kampányának keretében hétről hétre számos izgalmas adattal és a printpiac helyzetéről szóló érdekfeszítő kutatás elemzésével, valamint rövidhírrel jelentkezett. Az MLE most is egy friss, 2016 szeptemberében napvilágot látott kutatást vett górcső alá, amely az Amerikai Egyesült Államokra kiterjedően megvizsgálta, hogy a lakosság mennyi időt fordít a digitális médiumok fogyasztására a hagyományos médiumokkal szemben.

New_York

A mérésből kiderült, hogy a „legdigitálisabbnak” kikiáltott országban továbbra is több időt töltenek a hagyományos médiumok fogyasztásával, mint a digitális médiumokéval. A kutatás szerint, míg tavaly 392 percet töltött naponta lapolvasással, tévénézéssel vagy rádióhallgatással egy átlagos amerikai állampolgár, addig digitális médiumok fogyasztására csupán 328 percet szánt. Bár az előrejelzések szerint ez a szám 2018-ra kiegyenlítődik, fontos kiemelni, hogy a klasszikus médiumokra továbbra is napi 6 órát szánnak majd a fogyasztók. A kutatás a párhuzamos fogyasztásra nem tér ki, de az egyértelműen kivehető, hogy 2011-hez képest összességében nőtt a médiafogyasztással töltött idő.

Kapcsolódó cikkeink