Másfél év alatt egymilliárd forintot meghaladó bírság tisztességtelen forgalmazói magatartásért

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 11. 29. 13:00

Az elmúlt másfél évben egymilliárd forintot meghaladó összegű bírságot róttak ki tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt – hangzott el az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának élelmiszerbiztonsági albizottságának hétfői ülésén, amelyen az ellenzéki képviselők nem vettek részt.

Az élelmiszerlánc biztonságának fontosságáról beszélt előadásában Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára. Az élelmiszerlánc biztonság felelőssége három fél, a vállalkozó, az állam és a fogyasztó között oszlik meg – hangsúlyozta. Hozzátette azt is, hogy az átfogó hatósági felügyelet az állam feladata: a felügyeletnek valamennyi, az élelmiszerláncot alkotó folyamatra ki kell terjednie.

A 2009 decemberében elfogadott és fél év türelmi idő után alkalmazott a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény ellenőrzési tapasztalatait ismertette Gyaraky Zoltán.

A VM főosztályvezetője elmondta: tavaly hat átfogó ellenőrzést végzett a szakhatóság, ebből öt határozattal és összesen 780 millió forint összegű bírsággal végződött. A legnagyobb bírság 198 millió forintot tett ki. Ebben az évben 9 ellenőrzést folyatott le a szakhatóság, amelyből négy ügy végződött határozattal, és a kiszabott bírság 321 millió forint volt, a legnagyobb “tétel” 136 millió forint.

A csökkenés azt jelzi, hogy a fokozott ellenőrzés nyomán javult a szabályszerűség – vonta le a következtetést a főosztályvezető. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink