Már új cég üzemelteti a New York kávéházat

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 11. 19. 00:00

A Népszabadság értesülései szerint felszámolási eljárás folyik a patinás New York kávéház üzemeltetőjével, a New York Palace Ristorazione Kft.-vel szemben.

A napokban indult felszámolást aVálságmenedzser Kft. végzi. Nem könnyíti meg a felszámoló dolgát, hogy a Palace Ristorazione nem adta le a papírjait.
A cégbíróságon fellelhető mérlegből kiderül, hogy igencsak rosszul mérhették föl az üzleti lehetőséget az olasz vállalkozásnál. Az egyetlen leadott, 2007-es beszámoló szerint akkor 414 millió forint árbevételt hoztak össze, ám a költségek hatalmasak voltak, így mérleg szerinti eredményként már több mint 100 millió forintos mínusz szerepel.
Ráadásul tavaly ősszel még az APEH is indított egy végrehajtási eljárást a vállalkozás ellen. Érdeklődésünkre a kávéház egyik mostani vezetője elmondta, hogy április óta a honi partiszervizpiac meghatározó szereplője, a Gála-csoporthoz köthető Café & Event (C & E) Kft. a működtető. Nemcsak a kávéházat, hanem az éttermet is üzemeltetik, és a szobaszervizzel kapcsolatos feladatokat is a C & E oldja meg – írja a Népszabadság Online.




Kapcsolódó cikkeink