Már több mint 400 ezren keresnek munkát a járvány miatt Magyarországon

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 04. 23. 11:26

Ígéretesen alakult az év eleje a munkaerőpiacon a COVID-19 vírus miatti veszélyhelyzet kihirdetéséig. Március 11-ét követően a helyzet azonban drasztikusan megváltozott: egy friss, reprezentatív felmérésének eredménye szerint tavalyhoz képest közel 5 százalékot nőtt a munkanélküli státuszúak aránya, és minden harmadik álláskereső a koronavírus miatt kialakult helyzet miatt keres állást – ez jelenleg mintegy 400 ezer főt jelent – írja a penzcentrum.hu.

 

Kifejezetten jól indult az év a hazai munkaerőpiacon. Január eléjétől március 11-ig – amikor a COVID-19 vírus miatt Magyarországon kihirdették a vészhelyzetet – 6%-kal növekedett az állásokra jelentkezések száma, az előző év ugyanezen időszakához képest – derül ki a Profession.hu saját adatbázisa alapján összeállított statisztikából.

Az üzleti támogató központok iránt robbanásszerűen nőtt az érdeklődés, hiszen ezen a területen 52%-os jelentkezésbővülést regisztráltak a Profession.hu szakemberei. Tetemes előrelépést látszott az egészségügy (26%), a szakmunka (16%) és az építőipar (15%) esetében is, de a szállítási, a banki, valamint az IT állásokra is 10% felett emelkedett a jelentkezők száma az egy évvel korábbiakhoz képest.

Több szektorban is nagy volt az aktivitás
A hirdetések számában az előző évihez képest nem volt jelentős változás, ám akad néhány terület, ahol markáns előrelépés történt. Az üzleti támogató központok esetében (+28%), ezen túl a mezőgazdaság (+26%), az egészségügy (+18%) és a bank és a biztosítási szektorban is (+11%) nagyot nőtt a vállalatok munkaerőkeresési aktivitása. Ezekkel együtt is a legtöbb hirdetést változatlanul a szak- és fizikai munka kategóriában jelent meg, ezt követte a pénzügy, az értékesítés, majd a gyártás-termelés.

Országrészeket nézve a közzétett hirdetések számát illetően Hajdú-Bihar megyében tapasztalták a legnagyobb élénkülést, 13 százalékkal. Abban továbbra sincs változás, hogy Budapesten, Pest megyében és Győr-Moson-Sopron megyében tették közzé a legtöbb hirdetést.

2020 első negyedévében folytatódott az a tendencia, amely szerint a vállalatok a jobb és képzettebb munkaerő elcsábítása érdekében igyekeztek minél vonzóbbá tenni az ajánlatukat. Ennek egyik egyértelmű jele volt a rugalmas munkaidő térhódítása a cégek kínálatában – az ilyen lehetőséget tartalmazó toborzások száma csaknem negyedével megugrott év elején.

400 ezren keresnek állást a koronavírus hatásai miatt
A járványügyi veszélyhelyzet március közeli kihirdetése a fent bemutatott, szépen alakuló helyzetet jelentősen módosította. A friss felmérés eredménye szerint tavalyhoz képest közel 5 százalékot nőtt a munkanélküli státuszúak aránya, és minden harmadik álláskereső a koronavírus következtében kialakult helyzet miatt keres állást. Ez jelenleg a 18-69 éves (online elérhető) munkavállalók körében 401 000 főt jelent.

Ennek következtében, a veszélyhelyzet kihirdetését követő hónapban 20 százalékkal nőtt a Profession.hu-n regisztráltak száma. Leginkább a ’futár’ és a ’home office’ szavakra történő keresések száma ugrott meg.

Számos területen változatlanul keresik a munkaerőt
A hirdetések számát illetően a legdrasztikusabb csökkenés a turizmus és vendéglátás területén volt tapasztalható – 91%-kal esett vissza az ilyen típusú hirdetések száma. De nagy visszaesés történt a marketing területén, az értékesítésben, az adminisztrációban, az ügyfélszolgálatok esetében és az építőiparban is. Mérsékeltebb volt visszaesés az IT-programozás, a gyártás-termelés terén, s a mérnöki kategóriákban is.

Számos területen viszont változatlanul keresik a munkaerőt, így továbbra is igény van például informatikai támogatás nyújtó szakemberekre, gyógyszerészekre, biztonsági őrökre, hálózati és rendszermérnökökre, szállítási, logisztikai vezetőkre. Kiemelkedő növekedés látható még a nagyobb élelmiszerláncoknál, akik leginkább bolti eladókat szeretnének felvenni a hirtelen megugrott forgalom kezelésére.

Hogyan látják a jövőt a magyar cégek?
A társaságok többsége jelenleg kivár, és azt figyeli, hogyan alakulnak a körülmények a következő hetekben, hónapokban.

A legfrissebb adataink szerint a vállalati döntéshozók a következőképp látják jelenleg a helyzetet: a hétezer válaszadó 28 százaléka még nem tudta megmondani, milyen hatással lesz cégére a koronavírus okozta helyzet. Pontosan ugyanekkora arányban voltak azok is, akik úgy látják, egyáltalán nem érinti őket a válság. A válaszadók 6 százaléka bár továbbra is folytat toborzási tevékenységet, a korábbinál jóval kisebb mértékben teszi, 10 százalékuk hosszú időre leállította az új kollégák felvételét, míg 24 százalékuk csak átmenetinek gondolja a leállást. Az előttünk álló bizonytalan időszakban azok a vállalatok lehetnek sikeresek, akik képesek alkalmazkodni a megváltozott környezethez és tudatosan tervezik a visszaállás mikéntjét – mutatott rá Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője. (penzcentrum.hu)

Kapcsolódó cikkeink