Egyre könnyebb kártyával fizetni

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 11. 02. 08:51

Az elmúlt években óriási változáson ment át a hazai készpénzmentes fizetés, és ez már nem csak a fizetési oldalt, de a különböző elfogadási megoldásokat is az innováció útjára terelte.

Ma már senki számára nem újdonság, hogy mennyire megváltozott az, ahogy egy boltban fizethetünk. Míg néhány évvel ezelőtt a készpénz és a plasztik bankkártya párharcáról volt szó, ma már egyre nagyobb teret nyernek az olyan innovatív fizetési megoldások, mint a mobiltárcás, vagy más okoseszközzel történő fizetés. De ehhez szükséges volt a másik oldalt, vagyis az elektronikus fizetések elfogadását is forradalmasítani.

A Mastercard 2019 novemberében indította el Doppio névre keresztelt infrastruktúrafejlesztő programját azzal a céllal, hogy három év alatt megduplázza a kártyaterminálok számát az országban. A programhoz ezidáig 32 bank és pénzügyi szolgáltató csatlakozott, akik által több mint 100 ezer terminál került ki a hazai kereskedőkhöz. Így az ezer főre jutó terminálok száma 17-ről 25,7-re nőtt Magyarországon.

Az elmúlt két évben számos előrelépést hozott a program: az üzletek már sokkal gyorsabban, a korábbi több hét helyett mindössze néhány nap alatt terminálhoz juthatnak, az igénylési folyamat pedig akár otthonról is elintézhető, miután teljes egészében digitálissá vált. A vásárlók így egyre több helyen választhatják a készpénzmentes fizetést, nemcsak Budapesten, vidéken is lényegesen több üzletben fizethetünk már digitálisan.

A kereskedőknek kedvez az is, hogy színesebbé vált az elérhető POS terminálok köre, ugyanis tíz új típussal bővült a választható készülékek száma. Ez azért jó, mert például a helyszínekre kiszálló vállalkozók, szerelők, ételfutárok, szolgáltatók már nemcsak a korábban elérhető nehézkes, robosztus készülékeket vihetik magukkal az ügyfelekhez, hanem akár egy Android-alapú okostelefonnal, úgynevezett Telefonterminállal is fogadhatnak érintésmentes fizetéseket.

Vitathatatlan, hogy a változásban nagyon fontos mérföldkő volt egy új törvényi szabályozás, ami azt jelentette, hogy 2021. január 1-je óta az online kasszát használó kereskedőket törvény kötelezi arra, hogy valamilyen elektronikus fizetési lehetőséget biztosítsanak üzletükben.

Jelenleg az érintésmentes fizetés a legnépszerűbb digitális fizetési forma az üzletekben, többek között a mobilfizetés térnyerésének köszönhetően. A nem is oly távoli jövőben nagy valószínűséggel már külön eszközökre, pénztárra sem lesz szükségünk fizetéskor. A check-out fizetéseket felváltja majd a check-in, vagyis egy üzletbe lépve egy alkalmazáson keresztül indíthatjuk el a vásárlást, ha pedig végeztünk, egyszerűen csak kisétálunk az üzletből, a fizetési folyamatok láthatatlanul, a háttérben történnek meg. (x)

Kapcsolódó cikkeink