Már lehet jelentkezni a CSAOSZ 2023. tavaszi, jogszabályközpontú konferenciájára
2018 óta folyamatosan jelennek meg a csomagolószereket érintő, illetve a csomagolásokra is kiható uniós, valamint hazai, új és módosított jogszabályok. A csomagolási szakterület szempontjából a 2023. és a 2024. évek rendszerszintű változásokat hoznak. A hazai hulladékgazdálkodás koncessziós formába alakul át és a csomagolások környezetvédelmi „adóztatása” is megváltozik, a folyamatban új szereplő jelenik meg – a koncesszor – és módosul a NAV szerepe is.

Az újrahasznosíthatóság nem opció többé
Miközben megmarad – zöldadó jelleggel – a környezetvédelmi termékdíjas szabályozás, belép mellé
– párhuzamos rendelkezésként – a kiterjesztett gyártói felelősség rendszere is. Habár a vonatkozó jogszabályok még mindig nem kerültek teljeskörűen elfogadásra, de a jelenleg ismert szabályozás-tervezetekből az már biztosan megállapítható, hogy azok jelentős többletterhet rónak majd a kötelezettekre.
E két, párhuzamosan futó modell 2023. július 1-i határidővel kell induljon. A felkészülési idő egyre fogy.
2024. január 1-jével pedig az egyes italcsomagolások kötelező visszaváltási rendszere is fel kell álljon, ami nemcsak az érintett italcsomagolásokat előállítóknak, forgalomba hozóknak jelent megoldandó új feladatokat, hanem a kereskedelemnek is, és magánemberként, magunknak „lelkileg” kell felkészülnünk a visszaváltási díj vásárlási számláinkban való megjelenésére – amit persze visszakaphatunk.
A körforgásos gazdaság erősítése és a hulladékok mérséklése érdekében az Európai Bizottság az újrahasznosított anyagok – köztük a műanyagok – élelmiszercsomagoló-anyagokba (food contact) való ismételt felhasználását ki kívánja szélesíteni, ami – sok más szempont mellett – élelmiszerbiztonsági aggályokat és új hulladékhasznosítási technológiai kötelezettségeket vet fel.
Azért, hogy a csomagolások környezetvédelmi szabályozása tagországi szinten egységessé váljon, a jelenleg irányelvként funkcionáló „a csomagolásról és a csomagolási hulladékról” szóló irányelv rendeleti formát fog rövidesen kapni, ami pedig közvetlenül, nemzeti „sajátosságok” nélkül alkalmazandó jogi forma.
Sok feladat áll tehát előttünk, amire a felkészülést mielőbb meg kell kezdenünk.
A CSAOSZ konferenciájának felkészült előadói egyedülálló módon, szakmai értelmezéssel dolgozzák fel a közeli jövő teendőit, így a részvétel mind a vállalatvezetők, mind a szakterület felelősei számára nélkülözhetetlen.
Időpont és helyszín: 2023. február 22. (szerda) 10:00-15.30 – Budaörs, Holiday Inn Hotel
További részletek: www.csaosz.hu
A konferencia részletes programja
Levezető elnök: Viszkei György, CSAOSZ társelnök
2023. február 22. (szerda) 10:00-15.30 – Budaörs, Holiday Inn Hotel
Elnöki bevezető
Új alapokon a hazai hulladékgazdálkodás
Engedélyezés alatt
Energiaügyi Minisztérium
Változások az intézményi hulladékkezelésben
Rónavölgyi Endre kereskedelmi igazgató
MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.
A tervezett kötelező visszaváltási rendszer bemutatása
Blaubacher Tamás marketing és szabályozási Igazgató
MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.
NAV szerepe a megváltozott jogszabályi környezetben
Engedélyezés alatt
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
ebédszünet
A környezetvédelmi termékdíj törvény változásainak bemutatása
Nagy Miklós főtitkár
CSAOSZ
A kiterjesztett gyártói felelősség kormányrendelet-tervezet bemutatása
Gönci Beáta tanácsadó
CSAOSZ
A PPWR – csomagolási és csomagolási hulladék rendelet-tervezet bemutatása
Viszkei György társelnök
CSAOSZ
A „food contact” EU rendelet változásai
Dr. Szilvássy Blanka, PhD élelmiszerbiztonsági felügyelő
NÉBIH – Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Közeleg a SUP bevallások elkészítési határideje
Engedélyezés alatt
A program a felkérések eredményétől függően változhat.
Kapcsolódó cikkeink
Trump alumíniumvámja miatt több PET-palackot használhat a Coca-Cola
Donald Trump amerikai elnök 25%-os vámot tervez bevezetni az acél-…
Tovább olvasom >Megalakult a Fenntartható Csomagolásért Egyesület
A fenntartható csomagolási megoldások előmozdítása érdekében megalakult a Fenntartható Csomagolásért…
Tovább olvasom >Fókuszban a csomagolóanyagok – konferencia
Csomagolóanyagot gyárt? Saját márkás terméket szállít be valamely kereskedelmi láncnak?…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra növekedési pályán az európai bio piac, Magyarország az öko területaránnyal a globális mezőny első negyedébe került
Elérhetőek a legfrissebb statisztikai adatok az ökológiai gazdálkodás globális fejlődéséről.…
Tovább olvasom >foodora: Valentin-napon már reggel 7-kor óvszert rendelnek
Tarolnak a virágosok, de csokoládét és alkoholt is sokan rendelnek…
Tovább olvasom >A magyar e-kereskedelmi forgalom növekedését már az import hajtja
2024-ben a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti…
Tovább olvasom >