Már három éve egyre kevesebb sör fogy

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 11. 18. 00:04

Hat-hét százalékkal esett vissza az elmúlt egy évben a hazai sörpiac – derül ki a Nielsen piackutató vállalat felméréséből. A hétmilliárd forintos csökkenés nem új, hiszen a fogyasztás tavaly még ennél is nagyobb, 9 százalékos mínusszal zárt.

A válság különösen a vendéglátó-ipari forgalmat érinti; a magyar piacon már három éve elkezdődött szűkülés leginkább ezen a területen érezteti hatását – mondta Michiel Egerer, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója. Míg a kiskereskedelmi forgalomban 2 százalékos a visszaesés, a vendéglátóiparban a 12 százalékot is elérheti.
Hasonló csökkenésre számít a Borsodi Sörgyár Zrt. is – tudta meg a Világgazdaság Csóka Sándortól. A Heineken 4-5 százalékos zsugorodást vár 2009-ben, ugyanakkor a tavalyi 44 milliárd forintos bevételéhez képest 2 százalékos növekedésre számít. Ezt elsősorban a drágább árkategóriába tartozó (nagyobb haszonnal értékesíthető) termékei forgalmának növekedésével éri el a társaság – mondták el a Heineken vezetői egy sajtóbeszélgetésen.
A magyarországi sörpiac átlagos csökkenésénél kisebb arányú visszaesésről számolt be a Világgazdaságnak a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok vezetője is. Agócs Mónika kiemelte: ez a többek között a Dreher, az Arany Ászok vagy a Pilsner Urquell márkacsaládot gyártó cég széles termékválasztékának köszönhető, a forgalom mérséklődését ugyanakkor más eszközökkel is, például a Közép-Magyarországon már bevezetett közvetlenebb kiszolgálással próbálják megakadályozni. Ez nem országos, hanem célzott értékesítési és marketingmegoldásokat jelent – írja a Világgazdaság Online.




Kapcsolódó cikkeink