Manpower: a magyar cégek 25 százaléka létszámbővítést tervez az év utolsó negyedévére
A magyarországi munkáltatók várakozásai javuló foglalkoztatási mutatókat vetítenek előre idén az utolsó negyedévre: ebben az időszakban a magyar cégek 25 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét, miközben csökkentéssel 17 százalékuk számol – közölte a Manpower Magyarország munkaerőpiaci felmérése alapján szerdán az MTI-vel.
A ManpowerGroup munkaerő-szolgáltató a világ 42 országában, több mint 40 ezer munkáltatót kérdezett meg, Magyarországon 525 munkáltatót.
A létszámnövekedést, illetve -csökkenést előrejelző cégek számának különbségéből kiszámított szezonálisan kiigazított nettó foglalkoztatási mutató +8 százalékos átlagos értéket ért el, ami 4 százalékponttal magasabb az előző negyedéves értéknél. Ezzel az adattal három negyedév fokozatosan csökkenő tendenciája tört meg, mindez pedig a hazai cégek újból növekvő optimizmusára utal – írták.
A közlemény idézte Varga Pétert, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatóját, aki az utolsó negyedévre vonatkozó várakozások alapján elmondta, a magyar munkaerőpiac túl van a mélyponton, a hazai vállalkozások már a foglalkoztatottság további élénkülésére számítanak.
Jelezte ugyanakkor, ez az élénkülés akkor lesz erőteljesebb, ha a gazdaság ismét egyértelmű növekedési pályára áll. Jelenleg még főként csak egyes szektoroknak köszönhető a pozitív elmozdulás. Példaként az autóipart említette, amely az Egyesült Államok-EU vámmegállapodás nyomán ismét biztosabb piaci viszonyok között tud tervezni, miközben a szektor nagy beruházói újabb kapacitásokat vonnak be a termelésbe. A másik, az év végére erőteljes élénkülést váró szektor a pénzügy és az ingatlan, amelynek kilátásait pozitívan befolyásolhatta a most induló kedvezményes lakáshitelezési program is.
Kiemelték, a szektorok közül a legnagyobb létszámbeli felfutás a logisztika és az autóipar, illetve a pénzügy és az ingatlan területén várható. Szintén átlag feletti növekedést várnak a munkáltatók a kommunikációs szolgáltatások, illetve az alapanyag- és feldolgozóipar cégei körében. Az energia és közmű szektorban ugyanakkor létszámleépítési tendencia rajzolódik ki.
Rámutattak, a létszámnövelést tervezők aránya az 50-249 embert, illetve a 250-999 embert foglalkoztató közepes méretű vállalatok körében a legnagyobb, míg az 5000 ezer fő feletti létszámmal rendelkező cégek enyhe létszámleépítési szándékot jeleznek előre.
A reprezentatív felmérésből az is kiderült, hogy a hazai cégek szerint a munkaerő megtartására olyan tényező van leginkább hatással, mint a munka rugalmas ütemezése, ezt követi a munkatársak megfelelő elismerése, valamint a munka és magánélet közti egyensúly megteremtése.
Kapcsolódó cikkeink
A munkaerőpiac gyorsan átalakul
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elérkezett a munka újragondolásának ideje – Az AI segíthet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Profession.hu: Kevesebb idő alatt találunk ma állást, mint egy éve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

