Rendhagyó vitafórumokkal érkezik a JVSZ 12. Makro Konferenciája új, EXKLUZÍV formátumban

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 09. 14. 14:08

 A Joint Venture Szövetség 2023. október 3-án 9:00 órától, idén 12. alkalommal szervezi meg Makro Konferenciáját, új EXKLUZÍV formátumban az ELTE Egyetemi Kongresszusi Központjában. A rendezvényen az irányt mutató, aktuális trendeket felvázoló előadások mellett rendhagyó vitafórumok is színesítik a programot. Az esemény médiapartnere a Trade magazin. 

A konferencia fővédnöke Varga Mihály pénzügyminiszter, a JVSZ társelnöke (felkérés alatt).

A félnapos konferenciával a szervezet célja, hogy a legfrissebb gazdasági előrejelzésekkel, elismert szakértők bevonásával és értékes tudásmegosztással segítse a vállalatvezetőket az éves tervezésben.

Dr. Fábián Ágnes elnöki köszöntőjét és Varga Mihály pénzügyminiszter nyitóelőadását (felkérés alatt) követően, nagyvállalati vezetők, valamint kiváló kormányzati és gazdasági szakértők osztják meg naprakész tudásukat a résztvevőkkel. Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke bemutatja a legfrissebb gazdasági adatokat és tendenciákat. Dr. György László, gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos pedig részletesen elemzi a magyar gazdaság rövid- és középtávú növekedési kilátásait. Dr. Csorbai Hajnalka, az OPTEN stratégiai igazgatója és a JVSZ gazdasági szakértője az aktuális gazdasági körképet vázolja fel a JVSZ gazdasági mutatóján keresztül, míg dr. Tálos Péter, a Foxconn csoport alelnöke a gazdaság jövőjét és az innovációs trendeket előrevetítő előadásaival indítja el mindkét, új formátumú rendhagyó vitafórumot:

A geopolitikai csapdájában – a gazdaság jövője

A vitafórum szakértői:

  • Czakó Borbála, stratégiai tanácsadó, korábbi londoni magyar nagykövet
  • Dávid Ilona, GVC Group vezérigazgató
  • Joó István, HIPA vezérigazgató
  • Németh Dávid, K&H Bank vezető elemző

Innovációs trendek – gazdasági növekedés: Európa vs. Amerika

A vitafórum szakértői:

  • Botos Barbara, klímaügyekért és klímadiplomáciáért felelős utazó́ nagykövet 
  • Dobos Balázs, Makronóm Intézet szakmai igazgató
  • Hegedüs Éva, Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgató 
  • Samu Tímea, JCDecaux Hungary vezérigazgató

A vitafórumok moderátorai:

  • Kamasz Melinda, növekedés.hu alapító́-főszerkesztő̋ 
  • Kárász Róbert, Duna Médiaszolgáltató kreatív igazgató

Időpont: 2023. október 03., kedd / 08:30 – 13:00 (kiemelt jeggyel 14:00-ig)

Helyszín: ELTE Egyetemi Kongresszusi Központ, Északi Tömb, Gömb Aula (1117 Budapest, Pázmány Péter Sétány 1/A.)

Program és jegyvásárlás: https://jegy.jointventure.hu

Jegytípusok:

Normál jegy széksoros ültetéssel, alap catering szolgáltatással

Kiemelt jegy körasztaloknál kiemelt helyen, prémium catering szolgáltatással 

Kiemelt asztal 6 fő részére, prémium catering szolgáltatással 

A konferencia Gold támogatója: Foxconn       

A konferencia Silver támogatója: Peugeot       

A konferencia Bronz támogatói: K&H, Opten, VGD Hungary, Wolters Kluwer

Részletes program:

08:30–09:15 Vendégérkezés, reggeli, networking 

09:15–09:20 Köszöntő

dr. Fábián Ágnes, JVSZ elnök, Henkel Magyarország ügyvezető igazgató 

09:20–09:40 Nyitóelőadás

Varga Mihály, pénzügyminiszter, JVSZ társelnök (felkérés alatt) 

09:40–10:00 A magyar gazdaság rövid- és középtávú növekedési kilátásai 

dr. György László, gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos

10:00–10:40 A geopolitika csapdájában – a gazdaság jövőjerendhagyó vitafórum

Vitafórumot indító előadás: dr. Tálos Péter, Foxconn csoport alelnök 

Vitafórum szakértői: 

  • Czakó Borbála, stratégiai tanácsadó, korábbi londoni magyar nagykövet
  • Dávid Ilona, GVC Group vezérigazgató 
  • Joó István, HIPA vezérigazgató
  • Németh Dávid, K&H Bank vezető elemző 

Vitafórum moderátorai: 

  • Kamasz Melinda, növekedés.hu alapító-főszerkesztő
  • Kárász Róbert, Duna Médiaszolgáltató kreatív igazgató 

10:40–11:25 Kávészünet, networking 

11:25–11:45 JVSZ Economy Index – gazdasági körkép vállalkozói szemmel

dr. Csorbai Hajnalka, OPTEN stratégiai igazgató, JVSZ elnökségi tag 

11:45–12:05 Makrogazdasági előadás 

Virág Barnabás, Magyar Nemzeti Bank alelnök 

12:05–12:45 Innovációs trendek gazdasági növekedés Európa vs. Amerika rendhagyó vitafórum

Vitafórumot indító előadás: dr. Tálos Péter, Foxconn csoport alelnök 

Vitafórum szakértői: 

  • Botos Barbara, klímaügyekért és klímadiplomáciáért felelős utazó nagykövet
  • Dobos Balázs, Makronóm Intézet szakmai igazgató
  • Hegedüs Éva, Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgató 
  • Samu Tímea, JCDecaux Hungary vezérigazgató

Vitafórum moderátorai: 

  • Kamasz Melinda, növekedés.hu alapító-főszerkesztő
  • Kárász Róbert, Duna Médiaszolgáltató kreatív igazgató 

12:45–14:00 Záró networking program (könnyű ebéd a kiemelt jeggyel rendelkezők számára)

A Joint Venture Szövetségről:

A hazai és külföldi kis-, közép- és nagyvállalatokat tömörítő Joint Venture Szövetség közel 4 évtizede segíti tagvállalatainak magyarországi működését. A Szövetség kiemelt feladata, hogy támogassa tagvállalatai gazdasági életben betöltött fontos szerepét, és aktív érdekképviseleti tevékenységet lásson el szoros együttműködésben a mindenkori kormányzattal. 

ÉRTÉKEIK

  • több, mint 35 éves szakmai és érdekképviseleti tapasztalat
  • több, mint 150 tagvállalat (kis-, közép- és nagyvállalatok)
  • több, mint 80 aktív felsővezető segítsége a szövetség szakmai munkájában

KÜLDETÉSÜK

  • tagvállalataik és a kormányzat közötti hatékony kommunikáció támogatása
  • tagvállalataik elismertségének és láthatóságának növelése
  • tagvállalataik versenyképességének javítása

TOVÁBBI CÉLJAIK

  • tudásmegosztás a kis-, közép- és nagyvállalataik között
  • a tagvállalatok fejlődésének és innovációinak támogatása
  • kiemelkedő szakmai és társadalmi események szervezése 

DÍJAZZÁK

  • a fenntartható jövőt támogató közép- és nagyvállalatokat
  • a legkomplexebb ökoszisztémát építő cégeket
  • a legjobb vállalati tehetséggondozó programokat

A Szövetségről bővebben: https://jointventure.hu/

Kapcsolódó cikkeink