MAHAL: felkészültek az ünnepi keresletre a halárusok
Már most karácsonyi kínálattal várják a halárusok a vásárlókat, év közben pedig a megszokottnál sokkal nagyobb keresletet is ki tudnának elégíteni – mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
Lévai Ferenc üdvözölte, hogy a vásárlók igényeihez igazodva a magyar halgazdaságok egyre több feldolgozott terméket kínálnak, és rendszerint helyben, a saját boltjaikban is árusítanak. Magyar halat a nagyobb áruházakban és a piacokon is mindenütt lehet kapni, karácsony közeledtével pedig ideiglenes árusító helyek is létesülnek országszerte – tette hozzá.
Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a belföldi fogyasztás fejenként még mindig csak 6,5 kilogramm évente, és sokan ma is inkább csak karácsonyi ételnek tartják a halat.
Véleménye szerint a magyar hal nem csupán egészséges, de megbízhatóbb is a tengeri halaknál, hiszen a víztől a vásárlóig követhető az útja. A halgazdaságok ezért a fogyasztás bővülése mellett jelentős külföldi keresletre is számíthatnak – mondta a szakértő. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hagyomány és egészség az ünnepi asztalon – legalább karácsonykor együnk halat!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az aszály okozta károk ellenére sem lesz hiány a jó minőségű magyar halból
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Melyik faj lesz az év hala 2026-ban?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
