Magyarország kiemelt partnere a horvát Viroexpónak

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 02. 27. 11:08

Magyarország kiemelt partnere a huszadik alkalommal megrendezett Viroexpo nemzetközi kiállításnak és vásárnak, amely pénteken nyílt meg a határ menti Verőce városában – közölte a zágrábi magyar nagykövetség az MTI-vel.

gyumolcs-zoldseg

A háromnapos rendezvényen 51 magyar cég vesz részt, többségükben élelmiszeripari és mezőgazdasági kis- és középvállalkozók.
A zágrábi külgazdasági iroda és a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) a rendezvényen külgazdasági fórumot is tart Hogyan üzleteljünk Magyarországgal címmel.

A vásáron részt vesz az MNKH Zrt. Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat is. Kupcsok Lajos, az MNKH Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a 2015. január 29-én bejegyzett Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat nyolc országban fogja végezni a munkáját: Magyarország hét szomszédos országában és Lengyelországban.

Tájékoztatása szerint 22 irodát fognak létrehozni Közép-Európában, köztük egyet Horvátországban, Eszéken. Tevékenységük a nyolc ország fővárosa mellett a jelentősebb kikötőkre is kiterjed majd.

A vezérigazgató-helyettes ismertette, hogy a hálózat célja a magyarországi közép- és kisvállalkozások exportjának segítése, a Közép-Európába irányuló magyar tőkekivitel támogatása, és a hálózathoz tartozó országok magyar nemzetiségű vállalkozóinak harmadik ország piacán való megjelenésének elősegítése.

A Viroexpo pénteki megnyitó rendezvényén Kolinda Grabar-Kitarovic horvát köztársasági elnök kijelentette: Horvátország elsősorban azokkal az országokkal kívánja elmélyíteni gazdasági együttműködését, amelyek eddig is segítették. Az elnök kiemelte Magyarországot és a visegrádi négyekkel való szoros együttműködés fontosságát.

Magyar József, Magyarország zágrábi nagykövete beszédében elismerésnek nevezte, hogy a jubiláris rendezvényen Magyarország a kiemelt partner.

Hangsúlyozta: a közép-európai gazdasági felemelkedésben minden országra szükség van, egyben emlékeztetett arra, hogy Horvátország az EU-tagjaként most készíti elő a hétéves költségvetési ciklus operatív programját. (Kriják Krisztina, MTI)

Kapcsolódó cikkeink