Magyarország GMO-mentességét hamarosan törvény is garantálja
Magyarországnak a genetikailag módosított szervezetektől (GMO) való mentességét néhány héten belül törvény is garantálja majd – jelentette be a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Fazekas Sándor közölte: törvénymódosítást terjeszt az Országgyűlés elé annak érdekében, hogy Magyarország fogadja el elsőként a GMO-ra vonatkozó uniós irányelv alapján a GMO teljes tiltására vonatkozó saját törvényét.
Hozzáfűzte: most az unióban az egyes tagállamok alkothatják meg azokat a szabályokat, amelyek a GMO-s élelmiszerektől, vetőmagoktól védik őket. Ez a magyar álláspont győzelmét jelenti az EU-ban.
Elmondta, ennek alapján javasolja a géntechnológiai törvény módosítását, és a tervek szerint sürgősséggel már hétfőn meg is kezdődik tárgyalása.
Fazekas Sándor bízik benne, hogy a törvényt az Országgyűlés két héten belül elfogadja.
Fazekas Sándor kiemelte, Magyarország vezette azt a küzdelmet az elmúlt években, amelynek eredményeként olyan EU-rendelet született, hogy a tagállamok maguk dönthetnek GMO-mentességükről. Így születhet meg Magyarországon az a belső szabályrendszer, amely szerint környezetpolitikai, társadalmi, gazdasági, város- vagy területfejlesztési, esetleg más szempontok alapján lehet a tiltást megfogalmazni és megindokolni.
Emlékeztetett: eddig az volt a gyakorlat, hogy az unió bizottsága hozott egy megengedő vagy tiltó döntést, amit a tagállam kifogásolhatott, de akár az Európai Bíróságig is el kellett menni az ügyben. Most fordult a helyzet: a tagállamok alkothatják meg saját szabályaikat a GMO-szabályozás terén. A magyar jogszabály az alaptörvény alapján a teljes tiltást, a zéró toleranciát alkalmazza.
Egy uniós tagállam a továbbiakban a bizottságon keresztül is elérheti a GMO tiltását, de ezt zárójelbe lehet tenni – vélekedett a miniszter.
A mostani törvénymódosítási javaslat mellett az FM-ben még dolgoznak egy feliratozásra vonatkozó rendeleten is, amely előírja, hogy milyen tájékoztatásnak kell szerepelnie az élelmiszereken a GMO-val kapcsolatban. Ez azért fontos – mondta Fazekas Sándor, mert már a határon kitilthatók a nem kívánatos importáruk. A miniszter jelezte: több tagállam is érdeklődik azon magyar javaslat iránt, hogy az EU legyen GMO-mentes övezet. A témáról Fazekas Sándor tárgyalt a német, a francia, a lengyel miniszterrel, valamint a lett, az orosz, a luxemburgi, a cseh és a ciprusi, valamint a szlovén kollégájával.
Fazekas Sándor újságírói kérdésre úgy fogalmazott: Magyarországnak elemi érdeke, hogy ebben az ügyben képviselje és védje álláspontját. Ha arra szükség van, bíróság előtt is meg tudja az ország védeni álláspontját. Magyarország szuverén állam, amely meghatározhatja, hogy mit termelnek a területén és milyen élelmiszert enged be területére – mondta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Mikrozöld termelőket ellenőriztek a Szupermenta programban
A Szupermenta program legújabb tesztjén mikrozöldeket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági…
Tovább olvasom >Aggodalmak az uniós „új GMO” szabályozás miatt
Egyre nagyobb az aggodalom amiatt, hogy az EU-ban az élelmiszer-génszerkesztésre…
Tovább olvasom >Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság megújítja a tudományos testületeinek és Tudományos Bizottságának tagságát
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) 2024-ben újítja meg a tudományos…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: áprilisban 12,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma
2023. áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett…
Tovább olvasom >Suppan: a mélyponton túl lehet a kiskereskedelmi szektor
Áprilisban a várakozásoktól elmaradva a nyers adatok szerint 13,6%-kal, míg…
Tovább olvasom >K&H: Nehezen bírják a kétszámjegyű inflációt a vállalatok
Megviseli a nagyvállalatokat a 20 százalék feletti infláció, 10-ből 9…
Tovább olvasom >