Magyarok Kenyere – Összeöntötték a kárpátaljai magyar gazdák által összegyűjtött búzát Nagydobronyban

Szerző: STA Dátum: 2023. 08. 11. 11:00

Összeöntötték a Magyarok Kenyere-15 millió búzaszem programban a kárpátaljai magyar gazdák által összeadott, csaknem 160 tonna búzát szombaton az ungvári járási Nagydobronyban.

(Fotó: Pixabay)

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) elnöke, az Országgyűlés alelnöke reményét fejezte ki, hogy idén sikerül túlszárnyalni a Magyarok Kenyere programban tavaly összegyűjtött több mint 1000 tonna gabonamennyiséget. Köszöntötte a kárpátaljai magyar gazdákat, akik tavaly népességarányosan a Kárpát-medencében a legtöbb gabonát adományozták. Kárpátalján a háborús körülmények között az emberek tudják, mit jelent a szükség, „mit jelent az, amikor nekem van egy kevés, és képes vagyok adni annak, akinek semmi nincs” – mondta. A MAGOSZ elnöke hangsúlyozta, idén is a béke óhajával érkezett az ünnepségre, és elmondta, a magyar alaptörvénynek megfelelőn „Magyarország felelősséget vállal minden magyarért, éljen bárhol a világban”. Az Országgyűlés alelnöke emlékeztetett arra, hogy „a magyar kormány, Magyarország történelme során a legnagyobb humanitárius segélyprogramot bonyolítja le” és kész kivenni a részét Ukrajna háború utáni újjáépítéséből is. „Ez a dolgunk, ez a feladatunk európai emberként és magyarként kiemelten egyaránt” – fogalmazott.

Agrártámogatás, agrárszakember képzés

Jakab István a közszolgálati média és a kárpátaljai magyar nyelvű sajtó tudósítónak elmondta, hogy a MAGOSZ a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával összefogva több mint 100 millió forint értékben hozott segélyt Kárpátaljára: lisztet, vetőmagot, műtrágyát, növényvédő szereket. Most pedig egy agrárszakember-képző ösztöndíj programot indítanak, amelybe kárpátaljai fiatal gazdák is bekapcsolódnak. Hidi László, a kárpátaljai gyűjtést és a búzaösszeöntést szervező Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke emlékeztetett arra, hogy a Magyarok Kenyere programban idén Kárpátalján kilencedik alkalommal gyűjtöttek búzát. A háború miatt megfogyatkozott a magyarság lélekszáma, azonban „a kárpátaljai magyar ember nem a meghátrálás, hanem a megmaradás embere” – mondta. Ezt bizonyítja az is, hogy idén a megye magyarlakta településeiről 1997 gazda csaknem 160 tonna terményt adott össze, ami rekordmennyiség. A szónok végezetül köszönetet mondott a MAGOSZ-nak és a magyar kormánynak a kárpátaljai magyar gazdatársadalomnak nyújtott széleskörű támogatásért.

MTI

Kapcsolódó cikkeink