Magyar pálinkák is bemutatkoznak a jövő tavaszi düsseldorfi szakkiállításon
Magyar pálinkák is bemutatkoznak a ProWein szakvásáron, a nemzetközi bor- és szeszesital-ágazat egyik legfontosabb üzleti fórumán Düsseldorfban 2018. március 18-20. között – tájékoztatta az Agrármarketing Centrum (AMC) szerdán az MTI-t.
Az AMC 43 négyzetméteres közösségi standdal és három hazai kiállítóval jelenik majd meg, a kitelepüléssel azt szeretnénk elérni, hogy a magyar pálinka a régió kereskedelmi kapcsolataiban is méltó alternatívaként szerepeljen a minőségi aperitifek és röviditalok között – jelezte Daróczi László, az AMC ügyvezetője a közlemény szerint.
A ProWein történetében először a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közösségi standjának közvetlen szomszédságában lesznek elhelyezve az önálló standdal érkező magyar kiállítók, és megújult arculati elemekkel ösztönzik majd a magyar borok megízlelésére, megvásárlására a látogatókat – közölte Gál Zsombor, az MTÜ bor- és gasztromarketing főosztályvezetője. A tervek szerint a magyar borok mellett az MTÜ a magyar gasztronómia megismertetése érdekében kóstoltatásokkal és különleges cateringgel is készül.
A közlemény szerint az idei szakvásáron 60 ország 6615 kiállítója vett részt, több mint 58 ezer szakmai látogató érkezett 131 országból, hat év alatt 50 százalékkal sikerült a szervezőknek megemelni a ProWein események látogatóinak számát. A vendégek kétharmada csúcsvezető, és minden második látogató kereskedelmi üzletet is köt.
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: nyúlhúsfogyasztást népszerűsító kampány indult
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AMC: több mint 80 ezer látogatót fogadott az idei OMÉK
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Óriási siker a „Food Summit” a 82. OMÉK-on
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvannak az Év Kereskedője 2025 nyertesek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átvették a Fenntarthatóság szimbóluma verseny 2025 díjait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >