Magyar induló is versenyzett a világ legjobb „külföldi japán” séf címéért
Miután szeptemberben Európa legjobb „külföldi japán” séfje lett Kurkó Zsolt, szombaton Tokióban mérte össze tudását a világ legjobbjaival a Washoku World Challenge versenyen.
Kurkó Zsolt, a budapesti Sushi Sei étterem séfhelyettese az M1 aktuális csatornán kedden azt mondta, hogy a kétnapos versenyen a zsűri a fogások mellett az öltözettől kezdve, az előkészületeken át a főzési technikákig sok mindent pontozott.
Elmondta: tizenhat éve ismerkedett meg a japán konyhával, ekkor kezdett el a budapesti étterem dolgozni, ahol egy japán mestertől precíz technikákat és a tálalás fortélyait is megtanulta. A japán konyhaművészetben az ízek és a színek harmóniáját a legnehezebb megtanulni magyar szakácsként – jegyezte meg.
A japán gasztronómia egyik legfontosabb világversenye a Washoku World Challenge, amelynek célja, hogy a világ különböző pontjain japán gasztronómiával foglalkozó séfek számára kínáljon szakmai továbbképzést és megmérettetési lehetőséget.
A különleges verseny mögött a japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium áll. A versenyt idén már hatodszor rendezik meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hack Barnabás három fogással bizonyítja: az ünnepi főzés nem csak anyukáknak való
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hideg virslivel borítja ki feleségét Rácz Jenő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Többszörös győzelmet aratott a WING a TRIBE Budapest Airport Hotellel a Klasszis TopDesign versenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
