Magyar cégek üzleti fórumon vesznek részt Kínában
A kínai Csungkingot a jelenlegi magyar kormány is a kereskedelemfejlesztés egyik kínai bázisának tekinti – jelentette ki Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, aki hétfőn részt vett a nagyvárosban rendezett csungkingi–magyar környezetvédelmi és gazdasági együttműködési fórumon, ahol több mint 12 hazai cég volt még jelen.
Az idén februárban megnyílt magyar főkonzulátus első jelentős gazdasági bemutatkozó rendezvényén a vállalatokon kívül több szervezet képviselője és csaknem kétszer annyi helyi kínai vállalkozó, cégképviselő volt jelen. A magyar résztvevők között jelentős számban voltak a környezetvédelem, a vízügy területén működő cégek, mint például a Kínában már jelenlévő Aquaprofit, a nyíregyházi központú Viziterv Environ Kft. vagy a Magyar Vízipari Klaszter.
Ennek magyarázatául Olajos Péter az MTI-nek elmondta, hogy a csungkingi térségben komoly igény és érdeklődés mutatkozik a vízbázisvédelem, a szennyvíztisztítás és a fürdőfejlesztés iránt. Ezeken a területeken a magyar szakemberek jelentős tudással, technológiával rendelkeznek, ami alkalmassá teszi őket arra, hogy egyedi helyzetekre ne uniformizált, hanem az adott körülményekre szabott költséghatékony megoldásokat javasoljanak – mondta Olajos Péter, kiemelve, hogy láthatóan felkeltette a jelenlévők figyelmét például az az eljárás, amelynek segítségével szennyvíziszapból biogázt lehet nyerni – adta hírül az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Az Innovációk napján átadásra kerültek az „Inno d’Or – Év Innovációja 2024” díjak
Idén negyedik alkalommal került megrendezésre a Trade magazin által 2021-ben…
Tovább olvasom >Rómába érkezett a Hungarian Food Business Program
Varsó és Bukarest után Róma városa adott otthont az Agrármarketing Centrum…
Tovább olvasom >Második borversenyt rendezte a Budapest Airport közel 300 magyar borral
Május 9-én került megrendezésre a Budapest Airport második borversenye, amely…
Tovább olvasom >