Magyar beszállítóktól vesznek dinnyét az áruházláncok
Július 18-tól ismét csak magyar beszállítóktól származó görögdinnyét vásárol a Tesco. A sorba az Auchan is beáll, és a következő napokban a Lidl, az Aldi, a CBA, a Metro és a Spar is már csak magyar termelőtől származó görögdinnyét árul majd – olvasható az origo.hu-n.
Tavaly összesen 7 millió kilogramm fogyott a magyar görögdinnyéből, idén pedig várhatóan ezt is túlszárnyalja majd a forgalom.
A szezonban naponta átlagosan 100-200 tonna görögdinnyét adnak el, egy melegebb nyári hétvégén pedig akár 300-400 tonna is fogyhat belőle. A hagyományos fajta mellett megtalálható a kínálatban többek között a magszegény, a mini, a sárga húsú, valamint a fekete héjú magszegény görögdinnye, a mézdinnye, a sárgadinnye, a gália sárgadinnye és a pielde sappo dinnye is.
Korábban az Auchan is azt közölte, a görögdinnye továbbra is az áruházlánc legnépszerűbb nyári gyümölcse. Július első hetében megjelent a magyar dinnye a polcokon, ami várhatóan július közepéig teljesen kiszorítja az import dinnyéket.
Az origo úgy tudja, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. közösen magyar dinnyét népszerűsítő promóciós programot indít, amihez több kiskereskedelmi áruházlánc is csatlakozik. Többek között a CBA, a Spar, az Aldi, a Metro és a Lidl is magyar görögdinnyét fog árulni a következő hetekben. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Spar-vezér: „észszerű feltételek mellett” maradnának Magyarországon – a vállalat jelentős veszteségekről beszél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új mérföldkő az élelmiszermentésben: az Auchan vásárlói átvették a 100 000. Munch csomagot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Öt év alatt 70%-ra növelné a brit Lidl a megmentett élelmiszerek arányát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hormuzi-szoros válsága erősíti Kína zöld stratégiáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dr. AI – Egészségügyi szakember helyett mesterséges intelligencia?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


