Magosz: semmi akadálya a mezőgazdasági munkáknak

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 03. 31. 11:25

A mezőgazdasági munkavégzést a koronavírus okozta helyzet semmilyen körülmények között nem akadályozza – jelentette ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke  az M1 aktuális csatornán.

Jakab István azt mondta: a gazdák változatlanul végzik a tavaszi munkálatokat és az állattenyésztésben is folyamatos a tevékenység. Mindenkitől kellő figyelmet, körültekintést igényel a kialakult helyzet, ugyanakkor a munkát el lehet és el is kell végezni – hangsúlyozta.
A gazdákat jelentős nehézségek elé állította a határok lezárása, hiszen az idénymunkáson így nem tudnak könnyen átjárni – mutatott rá, megjegyezve, hogy a problémával „kicsit fáziskésésben”, de az Európai Unió is elkezdett foglalkozni.
A Magosz-elnök szerint fontos, hogy a munkaerőproblémát Magyarország inkább határain belül oldja meg. Átmenetileg van lehetőség arra, hogy bekövetkezzenek átcsoportosítások, mivel bizonyos ágazatokban munkaerő-felesleg keletkezett a járvány miatt. Az átcsoportosítások érdekében a közmunkaprogramokat is át kellene tekinteni – vélekedett. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink