Magazin:Küzdjünk a munkaerőért!

Az utóbbi évek egyik meghatározó jelensége a növekvő munkaerőhiány.

Szautner Péter
vezérigazgató
FrieslandCampina Hungária

Azoknak a munkatársaknak a hiányára gondolok, akik úgy döntöttek, hogy hosszabb-rövidebb időre külföldön próbálnak szerencsét. Az egyéni boldogulás jogos vágya azonban itthon egész iparágaknak jelent kihívást, a gazdasági növekedés mellett egyre kevesebben vannak, akik a termelési vagy éppen szolgáltatási hátteret biztosítják.

A problémákra a kormányzat és a piac is reagált. Előbbi az erőltetett ütemű minimálbér- és garantált bérminimum-emelési programmal, utóbbi a lehetőségeihez képest a kötelező mértéken is túlmutató béremelésekkel, hatékonyságot javító átszervezésekkel – így próbálva egyensúlyt teremteni az élénkülő piac, a valós munkaerő-kapacitások és a növekvő költségek között.

Minden gazdasági szereplő, és kiemelten a mezőgazdasági és ipari termeléssel foglalkozó vállalkozások több nézőpontból tevékenységük optimalizálására kényszerülnek.

Az első a megnövekedett költségek kompenzálása, ahol lehetséges, a hatékonyság további javításával vagy a szükséges mértékű áremeléssel. Ágazatonként lehetnek eltérések, de a közvetlen költségnövekedésen túl a bérszínvonal növekedése minden input anyag vagy szolgáltatás árában megjelenik, így a vállalkozásoknak nem lesz választása.

Kiemelt beruházási céllá válik a gyártási folyamatok automatizálása, az egyre drágább és egyre nehezebben biztosítható élőmunka kiváltásával. Itt jogosan fogalmazódik meg a kérdés: mely vállalkozások és milyen forrásból engedhetik majd meg maguknak ezeket a beruházásokat? Az elérhető támogatások jelentős része még mindig alapkövetelményként fogalmazza meg az új munkahelyek létrehozását, holott a vállalatok már rég azzal küzdenek, hogy egyáltalán megtartsák a meglévő szakképzett dolgozókat. A döntéshozóknak a támogatások és pályázatok esetében ezt is figyelembe kell venni, amikor a feltételek kialakítják.

A harmadik aspektus a kialakult helyzet miatt (joggal) panaszkodó vállalkozások saját felelőssége a helyzet normalizálásában. Az állam és a döntéshozók felelőssége nyilván jelentős, de a piaci szereplőknek maguknak kell megoldást találni a problémák jelentős részére.

A szakképzés csak hosszú évek alatt tud majd megfelelő utánpótlást biztosítani. Időbe telik az is, amíg egyes szakmák megbecsülése és presztízse helyreáll, és több pályaválasztó fiatal döntése lesz, hogy szakmát tanul.

Addig is a vállalkozásoknak kell olyan anyagi és szakmai munkakörülményeket teremteni, amelyek elég attraktívak ahhoz, hogy hazacsábítsák a külföldön dolgozók legalább egy részét, és segítsenek megtartani a meglévő szakembereket. A meglévő jövedelmi különbségeket rövid távon nem lehet megszüntetni, de a megfelelő munkakörülmények, a megbecsülés, a karriertervezés, a feltörekvő ágazatok vagy éppen start-up vállalkozások által kínált lehetőségek befolyásolhatják a hazatérési vagy éppen itthonmaradási döntést.

Senki sem várhat ölbe tett kézzel, mert önmagukban sem a szabályozók, sem a vállalatok döntései nem vezetnek eredményre.

Szautner Péter