Ahol a dolgok működővé válnak

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 08. 25. 07:03

A Progressive egy full-service, integrált kommunikációs ügynökség, amely megalakulása óta folyamatos fejlődésen megy keresztül. A három eltérő látásmóddal rendelkező cégtulajdonos egymást kiegészítve dolgozik együtt, és hatékonyságukat az elért eredményeik egyértelműen alátámasztják. A mögöttük álló kivételes sikerek mozgatórugóiról dr. Buzási Bencét, az ügynökség egyik alapító tulajdonosát és kreatív igazgatóját kérdeztük.

dr. Buzási Bence

dr. Buzási Bence

– Honnan indult az ügynökség?

– Az ügynökséget villamosmérnök-informatikus-közgazdász testvéremmel együtt 2000-ben alapítottuk egyetemistaként. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a kezdetben digitális garázscégként induló vállalkozásunk az elmúlt 17 évben óriási változásokon ment keresztül. A cégünkben ma már három tulajdonos van, és a folyamatosan zajló szervezetfejlesztési folyamatok után már több mint 50 fővel fogunk együtt dolgozni. Ezzel párhuzamosan a Progressive tevékenységi köre is folyamatosan bővült.

– Melyek a Progressive legfontosabb alapelvei?

Egyik legfőbb alapelvünk a maximalizmus, a maximalizmust, ami kezdettől fogva jellemez bennünket, meg tudtuk tartani az évek során. A hozzáállásunkat az ügyfeleink is érzik, amit mi vállalati misszióként úgy fogalmaztunk meg, azért dogozunk minden nap, hogy szaktudásunk és kreativitásunk segítségével fejlesszük magunkat, környezetünket és egymást. Ez ügyfélszempontból a legszignifikánsabb megkülönböztetés és emellett fontos vállalati érték is. A belső működésünket tekintve meg tudtuk őrizni azt az egymást támogató légkört, amely mindig is jellemezte a Progressive-et. Cégünk, az egy mindenkiért, mindenki egyért – elv szerint működik, nálunk nincsenek utasítások és rendszabályok, mindenki szívét-lelkét beleteszi a munkába, és ez az átlátható működés az, amitől rugalmasak tudunk lenni a piaci versenyben.

– Miben különböznek a többi ügynökségtől?

– A Progressive egy full-service, integrált kommunikációs ügynökség, a legjobb szakemberekkel a csapatban. A legfőbb értékünk, hogy értjük a márkát, képesek vagyunk magas szintű marketingstratégiák megalkotására vagy megértésére, és ennek mentén kreatív, jól működő kampányok megvalósítására, reklámeszközök tervezésére. A legtöbb esetben vagy az egyik vagy a másik kompetencia van meg há-zon belül, és ez sokszor kevésbé sikeres vagy kevésbé hatékony kampányokhoz vezet. Az integrált működés a Progressive legfőbb értéke, amit folyamatos fejlődéssel, fejlesztéssel tudtunk elérni. 3-4 évnyi digitális területen eltöltött működés után folyamatosan hoztuk be azokat a kompetenciákat, melyek által digitális háttérrel rendelkező BTL-­ügynökséggé váltunk. Ellentétben a hazai gyakorlattal, felismerve a digitális terület szükségességét a 21. században, mi nem nyitottunk a digitális terület felé, hanem mi ezzel kezdtünk. Azt láttuk, hogy sokkal komplexebb szolgáltatást tudunk nyújtani az ügyfeleink számára akkor, ha nemcsak a digitális térben, hanem az eladási térben is profik vagyunk. Később ezek a kompetenciák egészültek ki az ATL-területtel és marketingkommunikációs stratégiai tanácsadással, amivel már valóban teljes körű szolgáltatást nyújthattunk ügyfeleinknek.

Full-service, integrált kommunikációs ügynökség vagyunk, akik a piacon szerintünk egyedülállóként képesek vagyunk olyan magas szintű stratégiai gondolkodást vinni a projektekbe, amit régebben kizárólag egy ATL-­ügynökség tudott. Mindehhez társul egy olyan BTL know-how is, amely képessé tesz minket arra, hogy egy rendezvényen vagy egy eladáshelyi reklámeszköz kivitelezésénél meg is tudjuk azt valósítani. A kezdetektől úgy építettük fel a céget, hogy folyamatosan monitorozzuk az ügyféligényeket, és figyeljük a piac változásait.

– Hogyan birkóznak meg a manapság óriási problémát jelentő munkaerőhiánnyal?

– HR-ügyekért felelős menedzsmenttagként elmondhatom, hogy számunkra a legfontosabb az, hogy elsősorban az ügyfeleink számára jól felismerhető, magas fokú szakmai színvonalon tudjunk alkotni és értéket teremteni. Ennek érdekében a reklámügynökségek között egyedülállóan nagyon tudatosan felépített HR-rendszereket működtetünk. A módszertan része egy hatékonyan működő, többlépcsős kiválasztási folyamat is, hiszen csak a leg-jobb szakembereket engedhetjük meg magunknak, mert ügyfeleink is a legjobb szakemberek munkáját várják el tőlünk. Munkatársainkat meg is kell tartanunk, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az egész kommunikációs iparra jellemző erős fluktuáció nálunk messze alacsonyabb mértékű. Köszönhetően annak, hogy nagyon jól definiált, dokumentált és transzparensen kommunikált karrierutak vannak a cégen belül, ami nagyon jó motivációs eszköz is. Emellett Lazac elnevezéssel van egy saját, egyedi motivációs rendszerünk is, amiről rendszeresen tartunk előadásokat HR-konferenciákon. S ma már ugyanez t a logikát alapul véve más vállalatoknál is sikerrel működik. A belső motivációhoz az ügyfelek is hozzájárulnak. A Somersby, a Kinley vagy a Voltaren például olyan izgalmas márkák, amelyeken élvezet dolgozni. A Richter Gedeonnak 25-30 országra szóló marketingstratégiát fejleszteni óriási siker. De hasonlóan nagy élmény az ICT-­szektor élvonalbeli szakembereinek, vagy épp az Y-generációnak rendezvényeket megálmodni a Telekom megbízásából. A folyamataink saját minőségbiztosítási rendszerben zajlanak, melyek gyakorlatilag kizárják a hibalehetőségeket.

– Kiknek ajánlaná a Progressive-et?

– Méret alapján a professzionális marketingrészleget működtető ügyfelek számára vagyunk ideális választás. A mi saját szervezetünk is ehhez mérten lett kialakítva, és ezt a multi felépítést tudjuk hatékonyan kiszolgálni. Habitusunkat tekintve a Progressive egy olyan kommunikációs ügynökség, amely valóban képes integráltan gondolkodni, és komplex problémákat tudunk rövid idő alatt, hatékonyan megoldani. Nem vagyunk a legolcsóbbak a piacon, és azokkal tudunk a legjobban együtt dolgozni, akik nyitottak a mi innovatív szemléletünkre, javaslatainkra, és céljuk, hogy kreatív megoldás szülessen. Mi abban vagyunk a legjobbak, ha kapunk egy komplex problémát, és erre adunk egy egyszerű, működőképes, egyedülálló, kreatív megoldást, melynek üzleti eredménye van.

– Honnan szerzik az inspirációt a munkájukhoz?

– Inspirációt ad a fiatal kollégák lendülete, és naprakészen tartanak az ügyfeleink folyamatosan változó igényei, valamint a senior kollégáink szaktudása. Szerencsésnek mondhatom magam, mert sokrétű feladatokkal találkozunk nap mint nap, ami nem hagyja az embert ellustulni. Kreatív igazgatóként sok projektben benne vagyok, engem az új feladatok inspirálnak. Egy-két hetente más-más csapatba csatlakozom be a Progressive-en belül, és sikereink kulcsát is legfőképpen a csapatunk heterogenitása jelenti.

– Említene néhány sikeres FMCG-projektet az utóbbi időszakból?

– A Coca-Colával tavaly kezdtünk el dolgozni, és a Kinley-promócióra nagyon büszkék vagyunk. A feladatot az jelentette, hogy átvigyük a „Mi a különbség fiú és férfi és lány és nő között” szlogent a való életbe. A promóció egy nagyon egyszerű ötletre épült, melyet átültettük kóstoltatásba egy nívós szórakozóhelyen. A nem túlbonyolított, jól működő, frappáns mechanizmust mindenki szerette. Az ügyfél és a fogyasztók mellett a szakma is pozitívan fogadta – például a Trade magazin is elismerte.

Mi végezzük a Somersby márka teljeskörű, integrált kommunikációját is. Kiemelkedő munkánk volt a tavaly nyáron futó országos outdoor kampányuk. A médiaügynökséggel szoros együttműködésben lokalizált üzenetekkel készítettünk el egy citylight- és óriásplakát-kampányt, melynek során minden plakáthelyre testreszabott üzeneteket találtunk ki. Nagyon nehéz volt lemenedzselni, de megérte és imádtunk rajta dolgozni.

Házon belül és szakmai elismerés tekintetében az egyik legsikeresebb projektünk a Voltaren Emulgel Forte Országjáró Senior táncprogram. A nyugdíjasok számára készült munkánkkal számos díjat nyertünk, (2016-ban Lollipop- és Primza Pr – díj, 2017-ben Content+Marketing Award). A téma elsőre nem tűnt egyszerűnek, de a végül egy nagyon sikeres kampány született, melynek már készül a folytatása.

Szeredi A.

Kapcsolódó cikkeink