Magazin: Prémium állóhely
Eredetileg japán az ötlet, mármint az állóhely a „fine dining” vendéglátóhelyen (a tokiói Shimada étterem volt az interneten fellelhető források szerint az első), de hogy koncepcióként közismert legyen, ahhoz igencsak kellett az is, hogy a prémium szendvicseket kínáló kis New York-i lánc, a Mile End Sandwich is megpróbálkozzon az elgondolással.
A tulajdonosok feltehetően sohasem ettek főtt kolbászt mustárral a 80-as évek Budapestjén, igaz, nem is olyan alapanyagokkal dolgoznak. Pedig ez is olyan atmoszféra a két fiatal tulajdonos szerint, amit állva lehet igazán élvezni. Nem valami fülénél fogva előhúzott marketingfejlesztésről van szó – a fajlagos költségek szerény csökkenése és a forgalom jóval kevésbé szerény növekedése igazolta a terveket; érdemes volt a Mile Endben megszokotthoz képest jóval alacsonyabb áron kínálni az ínyenc-szendvicseket: a helyen rendszeres a vendégek sorban állása.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >Durva áremelkedés jöhet: akár 1000 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta
Komoly drágulás fenyegeti a dohányosokat Magyarországon: az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >