Magazin: Önfinanszírozóvá vált az Auchan hazánkban

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 17. 11:40

Az Auchan Magyarország a tavalyi év legnagyobb eredményének azt tekinti, hogy a 16 éves története során 2013-ban zárta az első olyan évet, amikor beruházásait az anyavállalat támogatása nélkül finanszírozni tudta.
Auchan barany kostolta_opt

A tavalyi évben a vállalat forgalma 8 százalékkal nőtt, vásárlószáma pedig már elérte a közel 40 milliót – ez 7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

– Rengeteg fejlesztést vezettünk be áruházainkban – idézi fel Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatója. – 2012 év vége óta elfogadjuk az Erzsébet-utalványt, összehangoltuk régi és új áruházainkat, és a budakalászi töltőállomás megnyitása mellett még működési költségeinket is csökkenteni tudtuk. Ezenkívül átadtuk új, fóti képzési központunkat, ahol minden munkatársunknak évente legalább egy alkalommal képzést tartunk. Társadalmunk iránti elkötelezettségünk jegyében minden áruházat felszereltünk defibrillátorral és munkatársainknak újraélesztési tréninget tartottunk, hogy a legbiztonságosabb áruházlánc legyünk Magyarországon. Vállalatunk a tavalyi év végére már több mint 200 megváltozott munkaképességű kollégát alkalmazott, akik lelkesedésükkel és munkakedvükkel példát mutatnak mindannyiunk számára. A vásárlók igényeinek megfelelően pedig a saját márkáink fejlesztését is tovább folytattuk, így már több mint 2000-féle saját márkás termék közül választhatnak, emellett az áruházban kapható legolcsóbb, úgynevezett Tuti Tipp termékeink számát már 800-ra növeltük. Úgy tapasztaltuk, hogy vásárlóink keresik a minőségi, de kedvező árú termékeket, ezért a Diszkont pont és a tavaly bevezetett Kimért termékek osztály egyaránt nagy sikernek örvend.

Tavaly, a 15. születésnapjuk alkalmából egy sikeres, országos beszállítói fórumot tartottak. Ennek a partnernapnak köszönhetően, valamint a gyártói és termelői kapcsolataik erősítése eredményeképpen 1500 beszállítójuk közül már több mint 1350 hazai vállalkozás.

A jövőben is arra törekszenek, hogy minél több hazai termelővel és gyártóval dolgozzanak együtt, így támogatva őket is és a hazai piacot. A 2014 májusában megszervezett Agrár Kincseink napok alkalmából például egy különleges, hazai gyártók és termelők termékeit népszerűsítő akció keretein belül az Auchan áruházakban 94 magyar termelő több mint 200 termékét kóstolhatták meg a vásárlóik.

– Terveink szerint a 2014-es év mérföldkő lesz vállalatunk történetében, ugyanis várhatóan az első rentábilis évet fogjuk zárni, és ezért mindent meg is fogunk tenni – ígéri Dominique Ducoux. – Folytatjuk a kínálatunk bővítését, saját márkáink fejlesztését a diszkontár-politikánk megtartása mellett. Tovább csökkentjük a működési költségeinket, és tovább erősítjük a kapcsolatot közvetlen beszállítóinkkal, kiemelve a hazai vállalkozásokat. Munkatársaink szakértelmének fejlesztése érdekében idén 20 000 órányi képzést kívánunk nyújtani. Céljaink között szerepel az is, hogy az idei év végére már 400 megváltozott munkaképességű kollégát foglalkoztassunk.

Idén 3 milliárd forint értékű beruházást tervez a vállalat Magyarországon, többek között 6 új, főleg vidéki töltőállomás megnyitását. Köztük elsőként, júniusban, a szolnoki kút megnyitása várható.

– Természetesen idén is célunk, hogy minél többen válasszák áruházunkat, így a vásárlóink igényeit folyamatosan szem előtt tartjuk, mindig naprakész akciókkal és programokkal várjuk őket. Május hónapban az Auchan 16. születésnapja alkalmából akciók, nyereményjátékok és hétvégi programok egyaránt várták a családokat, most júniusban pedig a foci-világbajnokságra készülünk mind a 19 áruházunkra kiterjedő változatos programokkal és akciókkal – beszél zárásul a legfrissebb aktivitásaikról a vezérigazgató.

Kapcsolódó cikkeink