Magazin: Könnyűsúlyban

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 08. 12:02

A másfél éve itthon is kóstolható frozen yogurt egy nálunk is egyre népszerűbbé váló, fagylalt jellegű jeges édesség, amely könnyebb és frissebb, mint a tipikus, tejalapú fagylaltok. Ha nem a gazdasági recesszió közepén érkezik, már minden nagyvárosunkban ott lehetne!

Frozen yoghurt  Jogo Y_opt

A 80-as években az USA-ban megjelent frozen yogurt (szó szerinti fordításban: mélyhűtött joghurt, itthon a joghurtfagylalt kifejezés terjedt el) meglehetősen távol áll a kétgombócos-csokoládé-vaníliás fagylaltelképzelésünktől, bár ennek „csavaros” változatára első látásra igencsak hasonlít, mert majdnem ugyanolyan gépből kerül a kehelybe, mint a lágyfagylalt. Állaga könnyebb, kalória- és zsírtartalma kisebb, tehát több szempontból is megfelel a világ gazdagabbik felén mind meghatározóbbá váló egészségtrendeknek.

– A különbséget a kétféle édesség között nyitás után naponta ötvenszer kellett elmagyaráznom – meséli Füleky Melinda, a budapest-belvárosi Freeze tulajdonosa. – Ma már erre jóval ritkábban van szükség, már csak azért is, mert a vevőim nagyobbik hányada törzsvendég.

A joghurtfagylalt alapja a joghurt és a tej, hogy mi van még benne, azt nem szokták elárulni készítői, mindegyik „saját” recept alapján készül. Persze ne legyenek illúzióink, itthon nem egy helyen porból csinálják. Előállítása viszonylag egyszerű, mint ahogy kínálásának módja is: mindenféle további édességeket szórnak rá. Egy joghurtüzlet másik nagy attrakciója ugyanis az ezerféle topping, amelyekkel a cukor- és zsírszegény „fagylaltot” nyalni kívánó könnyen elveszíti a réven azt, amit a vámon megnyert. A toppingok kínálata még a legkisebb üzletekben is legalább másfél tucat, lehet választani friss és szárított gyümölcsök, szószok, magvak, ceráliák, cukrok, kekszek közül.

A joghurtfagylalt értékesítésének koncepciója változó. Füleky Melinda például erényként említi, hogy a Freeze-ben kapható adag meghatározott súlyú (a topping­ért külön kell fizetni), így a vendég tervezheti a fogyasztását. Ugyanis a másik, önkiszolgáló rendszerben a vevő maga engedi a joghurtot, korlátlanul tehet rá a toppingokból, és csak a végén, a mérlegnél szembesül azzal, mennyire „eresztette el” magát.

A magyar „hívők” között vita folyik arról is, melyik az igazi joghurtfagylalt. Feleslegesen, hiszen ízlés (és motiváció) kérdése, a minimális zsírtartalmút választjuk-e, vagy a krémesebb állagút.

Egyértelműen az előbbi iskolát képviseli a három budapesti bevásárlóközpontban is működő, kétségkívül legszélesebb kínálatú Jono Yogo lánc. A kissé a sorbetre emlékeztető joghurtból 12-féle kapható, toppingból megszámlálhatatlan, mindehhez különféle öntetek – a „mindenből egy kicsit” attitűddel garantáltan el lehet veszni a választékban!

A legtartalmasabb ízeket szerintünk a Chillbox produkálja – ide az utóbbi évek világsikereként számon tartott görög joghurtból készülő termék alapanyagát fagyasztva hozzák Görögországból. A gyorsan fejlődő görög franchise-­hálózatnak már 12 országban vannak üzletei, ennek megfelelően a rendszer arculati elemei is nemzetközi színvonalúak. Magyarországon egy budaörsi hipermarketben működik első üzletük, de a Kosztaszként bemutatkozó üzletvezető-­társtulajdonos elmondása szerint hamarosan nyílik a következő egy fővárosi bevásárlóközpontban.

A joghurtfagylaltok gazdagítása a rágható, ropogtatható toppingokkal nemcsak gasztronómiai kaland, de jól illeszkedik ahhoz a trendhez, ami miatt a fagylaltok és a jégkrémek termékfejlesztése során is mindennapos a különböző halmazállapotú alapanyagok keverése. Ugyanakkor a „toppingolós” rituálé bonyolultabbá teszi a fagylaltozás élményét, a cukrásznak pedig a fagylalténál bonyolultabb infrastruktúrát kell kiépítenie – azaz pont a termék egyik előnye lassítja a valóban egészséges „natúr” joghurtfagylaltok terjedését.

Kapcsolódó cikkeink