Madárinfluenza járvány egy Nógrád vármegyei lúdtelepen
Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az állomány leölése folyamatban van, valamint a védő- és megfigyelési körzeteket is kijelölte az állategészségügyi hatóság.

(Fotó: Pixabay)
A Nógrád vármegyei Cered településen található, 5 176 tenyészludat tartó telepen az állattartó a megemelkedett elhullás és a lecsökkent tojástermelés miatt kezdett gyanakodnia betegségre. Végül a Nébih laboratóriuma igazolta a vírus H5N1 altípusának jelenlétét. Az állategészségügyi szakemberek azonnal megkezdték az érintett állomány felszámolását. Továbbá az adott gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint a 10 km sugarú megfigyelési körzetet. Tekintettel arra, hogy mindkettő körzet átnyúlik az országhatáron, és szlovákiai területeket is érint, ezért az országos főállatorvos azonnal értesítette a szlovák állategészségügyi hatóságot.
Nem szabadulunk a betegségtől
A fenti eset is alátámasztja, hogy a vírus az ország – madárinfluenza szempontjából -alacsonyabb kockázatú területein is megjelenhet, ezért a hazai állattartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy megóvják állományaikat a betegségtől. A madárinfluenza kitörésekről és a nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih madárinfluenza aloldalán tájékozódhatnak: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Információk a tejelő szarvasmarha, húsmarha- és juhtartók számára
Frissült az egységes kérelem benyújtására rendelkezésre álló elektronikus felületen az…
Tovább olvasom >Nébih: a gyártó Sondey kukorica tallért hívott vissza
Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék (klórpirifosz) jelenléte miatt a gyártó Good Food…
Tovább olvasom >Június második felétől már elérhető az elektronikus gazdálkodási napló
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elektronikus felületén június második felétől…
Tovább olvasom >További cikkeink
Előzd meg a kiégést!
A Trade Marketing Klub nyári találkozója idén is kitekintő jellegű…
Tovább olvasom >OKSZ: Vezesse ki a Kormány az árstopot és szüntesse meg a kiskereskedelmi adót
Az Országos Kereskedelmi Szövetség tagvállalkozásai felháborodással értesültek arról, hogy a…
Tovább olvasom >Gyártósoravató a Szentkirályinál +VIDEÓ!
A Szentkirályi Magyarország Kft. 2021-ben indított gyárbővítést célzó projektje jelentős mérföldkőhöz érkezett.…
Tovább olvasom >