Magazin: Lopva fejlődnek

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 01. 28. 11:00

A jó séf holtig tanul – önkényesen megváltoztattuk a régi mondást, mert ha valahol, ebben a szakmában soha nem ülhet az ember a babérjain. A szakácsok szívesen megnevezik mestereiket, de azt nem szeretik, ha valaki receptplagizálással vádolja őket. Nem így van viszont ezzel az a londoni házaspár, akik az előkelő Notting Hillen vezetnek egy rendezvényekre specializálódott helyet: március óta hétfőnként „supper club” rendszerben Stolen (magyarul: lopott) néven tartanak vacsoraesteket. Ilyenkor egyetlen menüsort kínálnak, olyat, amit konkrétan „hoztak” vagy ellestek valahonnan – a forrást persze jelzik a Stolen-projekt honlapján és Facebook-oldalukon. „Lopnak” szakácskönyvből, de Heston Blumenthaltól vagy a Nobuból egyaránt. A magát hétfőnként csak Bonnie-nak és Clyde-nak nevező fiatal párnak szó szerint vérében van a sokféleségre való igény, a kozmopolita stílus, hiszen a félig japán, félig német hölgy modellként, a brazil férfi pedig szakácsként járta sokáig a világot.

Ahhoz képest, hogy az angol főváros előkelő negyedében, ritkán, kis közönségnek készítenek fine dining ételeket, az ételsorok ára (ami ár helyett valójában „minimális hozzájárulásként” van aposztrofálva) nem is igazán magas, egy itallal együtt 25–45 font között van. Természetesen további italokat is lehet rendelni a vacsorához, de a tulajdonosok támogatják a BYOb-rendszert is („Hozd magaddal saját italodat!”).

És hogy mit szólnak a „meglopottak”? Azt nem tudjuk, van-e egyáltalán tudomásuk a Stolen menüjeiről, de egy nagy szakácsot aligha bosszant az ilyesmi. Hadd idézzük az egyik legjobb magyar séf sztoriját, aki némi öniróniával szokta mesélni egy Michelin-csillagos étteremben történt beszélgetését: bemutatkozott a Nagy Kollégának, és elmondta, hogy szívesen elkészítené a kóstolt ételt saját éttermében is. A válasz, egy éppen csak nem lesajnáló vállveregetés kíséretében, a következő volt: csinálja csak, holnap én már úgyis mást főzök!

Kapcsolódó cikkeink