Lóga Máté: újabb segítség az agrárvállalkozásoknak
Az agrárium a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben különösen fontos ágazat mind nemzetgazdasági, mind pedig élelmiszerbiztonsági szempontból, ráadásul kiemelkedő szerepet tölt be a szankciós élelmiszerinfláció leküzdésében, így a családok megvédésében is.

(Fotó: Pixabay)
Az agrárium helyzetét tavaly a történelmi, 1,4 millió hektáron több mint 50 ezer termelőt érintő aszály, idén pedig az ezerszeresére emelkedett ukrán gabonaimport sújtja. A termelési költségek megemelkedése és a csökkenő termelői árak jelentős veszteséget okoznak, egyszerre rombolva az ágazat eredményességét. A gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár megállapította, hogy a jelenleg elérhető „normál” Agrár Széchenyi Kártya Konstrukcióhoz biztosított támogatási mérték a jelenlegi magas kamatkörnyezetben csupán kis mértékben tudja csökkenteni az agrárvállalkozások fizetendő kamatterheit. Lóga Máté hozzátette, „tekintettel az agrárium nemzetgazdasági szerepére, a magyar Kormány határozottan fellép a mezőgazdaságot érintő finanszírozási nehézségek enyhítése érdekében, így a bajba jutott gazdák számára egy „többlettámogatott” Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt dolgozott ki”.
A „többlettámogatott” Folyószámlahitel a jelenlegi szankciós kamatkörnyezetben rendkívül kedvező, 5%-os kamatot tesz elérhetővé az agrár mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A termék a maximum 100 millió forint összegű, a Programot szabályozó rendelet hatályba lépésétől számított 9 hónapon belül megkötött hitelszerződések esetén vehető igénybe az Agrár Széchenyi Kártyát forgalmazó hitelintézeteknél.
Lóga Máté kiemelte, hogy az olcsó finanszírozás elengedhetetlen feltétele a versenyképes mezőgazdaságnak, így a Kormány intézkedése hozzájárul az agrárgazdálkodók stabilitásának és biztonságának megőrzéséhez, a megfelelő minőségű magyar termékek biztosításához, így az ágazatban foglalkoztatottak munkahelyeinek megőrzéséhez is. Emellett a költségek csökkenésével olcsóbban állíthatók elő az élelmiszerek, ezzel is hozzájárulva a szankciós infláció további leszorításához.
GFM
Kapcsolódó cikkeink
Az Agrárminisztérium emelt összegű nemzeti forrást biztosít az állattartók számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: a madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: október 31-én az Aszályvédelmi Operatív Törzs ideiglenesen befejezte a munkáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekordösszegeket költünk a Black Friday akciók során, a bértranszparencia több mint megfelelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
