Lezárult a Médiaunió alapítvány élelmiszer-pazarlás elleni országos kampánya
Februárban lezárult a tavaly augusztusban indított „Élj maradéktalanul!” elnevezésű országos társadalmi célú kampány, amely célja az élelmiszer-pazarlással kapcsolatos szemléletformálás, hosszú távon pedig a pazarlás csökkentése volt. Az elmúlt hónapokban az élelmiszer-pazarlás kérdésével több mint félezer cikk és interjú foglalkozott, a médiumok által felajánlott felületek értéke pedig listaáron meghaladta az 1,2 milliárd forintot.
A Médiaunió Alapítvány Schmidt Mária, Csányi Sándor, Novák Péter, Rudolf Péter és Somody Imre alkotta kuratóriuma az élelmiszer-pazarlás csökkentését választotta a 2020-as év országos társadalmi célú kampányának témájául. A pályázatot a Magyar Élelmiszerbank Egyesület nyújtotta be és a Well Reklám-ügynökség vállalta a kampány kreatív feladatainak ellátását. A Médiaunió azt a célt tűzte ki, hogy változzon az élelmiszer-pazarlással kapcsolatos szemlélet, hosszú távon csökkenjen a kidobott élelmiszerek mennyisége, illetve hogy a fogyasztókban tudatosuljon: az élelmiszer érték, amit meg kell becsülni.
A kampány részeként a Médiaunió weblapot és Facebook-oldalt indított, online konferenciát, nyereményjátékot, valamint egy 17 állomásos országos edukációs roadshow-t szervezett, amely során áruházakban hívta fel a figyelmet a pazarlás következményeire és hasznos tippeket adott többek közt azzal kapcsolatban, hogy mit kezdjünk a megmaradt élelmiszerrel vagy hogyan vásárolhatunk tudatosabban. Az élelmiszer-pazarlással foglalkozó cikkek és interjúk száma meghaladta az ötszázötvenet, a felajánlott médiafelületek összértéke pedig listaáron az 1,2 milliárd forintot!
A kampányról szóló werkfilmet a Médiaunió YouTube-csatonáján lehet megnézni.
A Médiaunió ezúton is köszöni támogatói, a Tesco Global Áruházak Zrt. és az OTP Bank Nyrt., illetve a kampányban részt vevő további intézmények, szervezetek, szakmai partnerek, szakértők segítségét:
AdSol Media, Agrárgazdasági Kutató Intézet, Agrárminisztérium, Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, Felelős Gasztrohős, Golden Root Film, Humusz Szövetség, Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar Agrárgazdasági és Menedzsment Tanszék, Koblicska Örs rendező, Magyar Élelmiszerbank Egyesület, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Post Edison, Well Reklámügynökség.
Kapcsolódó cikkeink
Fenntartható fagylaltot dob piacra az Auchan Portugáliában
Az Auchan Portugália a helyi O Gelado márkával együttműködve az élelmiszer-pazarlásra megoldást…
Tovább olvasom >Nők étterme
Különleges kampánnyal hívja fel a figyelmet a női vállalkozók szerepére…
Tovább olvasom >ROSSMANN: Nincs tragédia, megoldjuk! – új image kampány indult 2025 tavaszán
A ROSSMANN, Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő drogéria-parfüméria lánca, 2025-ben újabb…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >