Lesz olyan, ahol már 8-kor be kell zárnia minden boltnak
A szegényebb országok körében mostanra bőven akad példa a hétköznapokat is mélyen érintő energiaellátási problémákra, amelyekre az európai kormányok egyelőre még leginkább csak felkészülni igyekeznek. Felmerült, hogy egyes helyeken este 8-kor minden bolt bezár, hogy spóroljanak az energiaárakkal.
Pakisztánban például már nem jut elegendő üzemanyag az erőművekbe, így a rezsi emelkedése mellett áramkimaradásokkal is szembesül a lakosság, míg Bangladesben este nyolc órakor érvénybe lépő kötelező boltzárral próbál energiát megtakarítani a kormány. A termelők is megsínylik az energiaválságot, a bangladesi acélipar és az indiai vegyipar csak korlátozottan működik a Bloomberg összefoglalója szerint, amelyet a G7 munkatársa fedezett fel.
A nehézségek ráadásul különösen kellemetlen helyzetben érik ezeket az országokat, ugyanis a fejlett világ jobbára a viszonylag tisztán égethető földgáz használatára késztette őket a közelmúltban, amihez azonban nem társult a kitermelés érdemi növekedése. A fosszilis energiahordozók árai kedvezően alakultak a múlt évtized második felében, ráadásul a nyugati országok egyre inkább igyekeztek elfordulni tőlük, így a szerényebb költségvetésű államok is be tudtak rendezkedni a szén, a gáz és a kőolaj használatára – ezek a körülmények mostanra jócskán megváltoztak.
A földgáznál csak a tengeren szállítható cseppfolyósított verziónak (LNG) van világpiaca, és az ezekért a készletekért versengő – a kieső orosz vezetékes gázmennyiségeket kétségbeesetten pótolni igyekvő – gazdagabb európai országokkal szemben rendre alulmaradnak a szegényebbek. Utóbbiak a jelenlegi árak mellett nem tudják megvenni a megfelelő energiaellátáshoz szükséges mennyiségben az üzemanyagot: eredetileg Pakisztánnak, illetve Indiának szánt gázszállítmányok végül Európába érkeznek, Srí Lanka is küzd a beszállítókkal az ellátás biztosításáért. Argentína augusztusban, Banglades és Pakisztán pedig hónapok óta egyáltalán nem tudott LNG-t vásárolni.
Az amerikai hírügynökségnek nyilatkozó szakértő szerint az energiaimportra fordított összegek egy fejlett ország GDP-jének 2-4 százalékát teszik ki jellemzően, míg ez az arány egyes szegényebb államokban 25 százalék fölé emelkedhetett. A problémát tetézik a feltörekvő gazdaságok gyengülő valutái, ami miatt az import egyre drágul, az energiaválság tehát az áramszüneteken túl mindenféle további gazdasági nehézséghez, például rendkívüli inflációhoz vezet.
Kapcsolódó cikkeink
Csak két uniós országban magasabb az infláció, mint Magyarországon
A Privátbankár Európai Inflációs Körképe hasonlította össze a márciusi és…
Tovább olvasom >Az euróövezetben 2,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak március után áprilisban is
Az euróövezet éves inflációs rátája áprilisban az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >Spanyolországban hathavi mélypontra lassult az infláció áprilisban
Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >