Lesz magyar résztvevő a Bocuse d’Or Europe-on
Bár a szkeptikusok nem hittek a sikerben, mégis lesz magyar versenyző a legjelentősebb nemzetközi csúcsgasztronómiai eseményen, a 2010-es Bocuse d’Or Europe-on.
Az előzetes érdeklődések nagy száma miatt a szervezők már korábban bejelentették, hogy a 2010. június 7-8-án, Genfben megrendezésre kerülő Bocuse d’Or Europe versenyre csak korlátozott számban fogadnak versenyzőket. A jelentkezések beérkezése után, a legmagasabb szinten született döntés arról, hogy a 35 pályázó ország közül mely 20 mérheti össze tudását a svájci városban.
Amint arról Philippe Rochat, a 2010-es európai verseny elnöke írásban tájékoztatta Kreil Vilmost, a hazai minősítő versenyeket szervező Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnökét, a magyar pályázatot elfogadták, így 2008 után ismét lesz versenyzőnk a legjelentősebb nemzetközi csúcsgasztronómiai vetélkedésen.
A Bocuse d’Or Selection Hungary elődöntőit november 6-án (Kecskemét), 10-én (Győr) és 14-én (Budapest) rendezik, a döntőt 2010. február 21-22-én tartják Budapesten. A verseny győztese képviseli a magyar szakácstársadalmat a júniusi genfi versenyen.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >