Lelassult a GDP növekedése az euróövezetben

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 11. 17. 11:22

Az euróövezetben csökkent, az unió egészében nem változott a hazai össztermék (GDP) növekedési üteme a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest.

EU

Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala pénteken első becslésében közölte, hogy az Európai Unió 28 tagállamában a második negyedévhez hasonlóan 0,4 százalékkal bővült a GDP, míg az eurózónában 0,3 százalékra lassult le a növekedés üteme.

Éves szinten szezonálisan kiigazított adatok szerint az EU egészében 1,9 százalékkal, az eurózónában pedig 1,6 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye. Az EU-ban nem változott, az euróövezetben viszont 0,1 százalékponttal gyorsult a növekedés üteme a harmadik negyedévben az előző negyedévi éves szintű adatokkal összevetve.

A legnagyobb növekedést a múlt év harmadik negyedéhez képest éves összevetésben Csehországból jelentették (4,3 százalék), majd Lengyelország és Románia (3,6 százalék), Szlovákia (3,5 százalék) és Spanyolország (3,4 százalék) következik.

Ugyanakkor a finn GDP 0,7 százalékkal, a görög hazai össztermék pedig 0,4 százalékkal zsugorodott. Hét országból nem érkeztek adatok.

Az Eurostat kimutatása szerint Magyarország hazai összterméke a harmadik negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a múlt év hasonló időszakához képest, a második negyedévhez viszonyítva pedig 0,5 százalékkal bővült.

A KSH pénteken közölt naptárhatással kiigazított és rendkívüli tényezőktől megszűrt GDP-adatai megegyeznek az Eurostat statisztikáival. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink