Lecserélték az orosz agrárminisztert
Még intenzívebben orosz mezőgazdasági termékekkel kell ellátni az oroszországi piacot, hogy enyhüljön az élelmiszerpiaci feszültség és csökkenjenek az árak – ezt a feladatot kapta Alekszandr Tkacsov új orosz agrárminiszter. Vlagyimir Putyin államfő azután nevezte ki Tkacsovot, hogy elődje, Nyikolaj Fjodorov lemondott.
Lemondott Nyikolaj Fjodorov orosz agrárminiszter, akit Vlagyimir Putyin orosz államfő most a Kremlbe nevezett ki maga mellé tanácsadónak. Az MTI szerint Putyin az agrártárca vezetésével Alekszandr Tkacsovot, a dél-oroszországi Krasznodari határvidék kormányzóját bízta meg. Az 1960-as születésű politikus 2001 óta vezette a régiót, amelyhez Szocsi is tartozik.
Nem kommentálták a minisztercserét
A minisztercseréről már a múlt héten megjelentek a találgatások az orosz sajtóban, de azokat nem kommentálták a Kremlben, ahogy most a változtatás okát sem indokolták hivatalosan. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője csak annyit közölt, hogy az államfő nevezte ki az eddigi agrárminisztert tanácsadójának, akinek a kormánnyal együttműködve az agrárimport kiváltásával kell foglalkoznia.
A Rosszija 24 állami hírtévé jelentése szerint Putyin arra utasította Tkacsovot, hogy intenzívebben helyettesítsék a külföldről behozott termékeket a hazaiakkal. Az orosz elnök hivatalában fogadta az újonnan kinevezett mezőgazdasági minisztert és azt mondta neki, hogy „a hazai termelőink által előállított saját termékeinkkel kell a saját piacunkat ellátni és ezt gyorsan meg kell valósítani, hogy enyhítsük a feszültséget az élelmiszerpiacon, és csökkentsük az árakat”.
Embargó közben
Oroszország a nyugati szankciókra válaszul tavaly augusztusban vezetett be korlátozást egyes élelmiszerek, hústermékek, sajtok és más készítmények, zöldségfélék uniós tagállamokból és más országokból való behozatalára. A rubel tavaly év végi erőteljes árfolyamcsökkenésére a fogyasztási cikkek piaca áremelkedéssel reagált.
Nyikolaj Fjodorov az orosz-magyar kormányközi gazdasági vegyesbizottság orosz társelnöke. Ezzel a megbízatásával kapcsolatban a Kreml nem adott ki tájékoztatást.
Az 1958-ban született Fjodorov 2012-ben lett mezőgazdasági miniszter Dmitrij Medegyev kormányában. 1994 és 2010 között az Oroszországi Föderációhoz tartozó Csuvas Köztársaság elnöke volt, az 1990-es évek elején szovjet, majd orosz igazságügyi miniszterként tevékenykedett. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: nem hagyja magára a gazdákat a bajban a kormány a Bászna Gabona Zrt. ügyében sem!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élénkült az élősertés-export, visszaesett az import Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: célzott támogatásokkal segíti a kormány a szőlő- és borágazatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így vásárolunk 2026-ban – öt élelmiszertrend, ami átírja a bevásárlást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hangos nemzetközi sikert aratott a magyar Nutridude mogyoróvaj
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Válságban a magyar gyümölcstermesztés: csökkenő termőterületek, növekvő import és dráguló kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

