Lassult a televíziók reklámbevételének csökkenése tavaly

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 02. 18. 12:01

Tovább csökkent a televíziók reklámbevétele tavaly az egy évvel korábbihoz képest, a visszaesés azonban már kisebb mértékű, mint egy évvel korábban – derül ki a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének (MEME) megrendelésére az Ernst and Young által végzett felmérésből.

penz--

A szektor tavalyi teljes bevétele 45,6 milliárd forint volt, 6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – számolt be kedden Budapesten, sajtótájékoztatón Kovács Krisztián, a MEME elnöke és Havas István, az Ernst and Young vezérigazgatója.

Felmérésükhöz 56 televízió szolgáltatott adatot, önbevallással. A tévék együttesen csaknem a teljes magyarországi piacot lefedik.

A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének elnöke szerint az eredmények azt mutatják, hogy 2014-ben már megállhat a televíziós piac bevételeinek visszaesése.

A EY vezérigazgatója az adatokat részletezve hozzátette: tavaly 3 milliárd forintos volt a visszaesés, míg egy évvel korábban több mint 6 milliárd forintos, ami akkor 11 százalékos csökkenést jelentett.

A teljes szektor bevételcsökkenésének dacára a kábelcsatornák köre emelni tudta reklámbevételei értékét mintegy 4 százalékkal, 13,9 milliárd forintra. Igaz, az összegen már több szereplő osztozik, mint egy évvel korábban.

A kábelcsatornákhoz az összbevétel 31 százaléka kerül, míg a földi sugárzású adókhoz a 69 százaléka, 31,6 milliárd forint. Ez utóbbiak 10 százalékos visszaesést szenvedtek el tavaly a reklámbevételükben.

A felmérésből kiderül az is, hogy a reklámszpotokból arányában több bevétel származik, mint korábban, mintegy 95 százaléknyi, míg csökkent a többi között a szponzorációból vagy termékmegjelenítésből származóké.

A felvételnél 2013-ban már figyelembe vették az M3 csatorna bevételeit is, míg a HírTV nem szolgáltatott adatot tavaly. Az adatokba nem számították be a barterből származó bevételeket, vagy olyanokat, amelyek a saját márkás termékek értékesítéséből vagy emelt díjas sms-ekből származnak. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink