KSH: tovább nőtt a foglalkoztatottak száma

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 10. 26. 11:13

Július-szeptemberben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 451 ezer volt, 60 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája egy év alatt 1,6 százalékponttal 68,7 százalékra emelkedett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A harmadik negyedévben az előző gördülő három hónap, június-augusztus átlagához képest is nőtt 6,3 ezerrel a foglalkoztatottak száma és a ráta is 0,1 százalékponttal javult – derül ki a KSH adataiból. 2010 első negyedével összehasonlítva 772 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak létszáma.
A foglalkoztatottak számának 60 ezres növekedése a munkanélküliek számának 38 ezres csökkenéséből és a munkaerőpiacon frissen megjelenő 22 ezer emberből eredt. A foglalkoztatási ráta javulásához az is hozzátartozik, hogy a 15-64 éves népesség lélekszáma 69 ezerrel csökkent, a gazdaságilag aktív népesség a korosztályban 19 ezerrel emelkedett, így az inaktívak száma 88 ezerrel csökkent. Ezzel az aktivitási ráta 1,1 százalékponttal 71,7 százalékra emelkedett a 15-64 éves korosztályban.
Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 97 ezerrel nőtt egy év alatt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 35 ezerrel csökkent.
Az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak, a 25-54 évesek foglalkoztatási rátája 1,6 százalékponttal 84,2 százalékra javult, az idősebb, 55-64 éves korosztályba tartozók foglalkoztatási rátája pedig 1,8 százalékponttal 52,4 százalékra emelkedett. A fiatal (15-24 éves) foglalkoztatottak létszáma 305 ezer volt, foglalkoztatási arányuk 0,2 százalékponttal, 29,3 százalékra nőtt.
A 20-64 éves korcsoportban, amelyre az Európai Unió az Európa 2020 stratégiában 75 százalékos célértéket tűzött ki, a foglalkoztatási ráta egy év alatt 1,7 százalékponttal, 73,8 százalékra nőtt, a férfiaknál 81,7, a nőknél 66,1 százalékos volt a harmadik negyedévben.
A 15-64 éves foglalkoztatott férfiak létszáma 2,2 százalékkal, 2 millió 409 ezer főre emelkedett a tavalyi harmadik negyedévvel összevetve, foglalkoztatási rátájuk 2,3 százalékponttal, 75,9 százalékra nőtt. A nők foglalkoztatási rátája 0,9 százalékponttal, 61,7 százalékra javult. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink