KSH: tovább nőtt a foglalkoztatottak száma
A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4,241 millió volt a tavaly december és idén február közötti időszakban, 117 ezerrel több, mint egy évvel korábban – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A foglalkoztatottak száma a tavalyi második negyedév óta folyamatosan meghaladja a 4,2 milliót.
Az összességében 117 ezres növekedéshez az elsődleges munkaerőpiac 62 ezerrel járult hozzá, a közfoglalkoztatottak köre 45 ezerrel bővült, külföldi telephelyen pedig 10 ezerrel dolgoztak többen.
A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 64,7 százalékra emelkedett, 0,2 százalékponttal javult az előző háromhavival, és 2,2 százalékponttal az egy évvel korábbival összehasonlítva. Ezen belül a férfi foglalkoztatottak száma 79 ezerrel – 3,6 százalékkal – a emelkedett és foglalkoztatási rátájuk 2,9 százalékponttal 71,2 százalékra emelkedett.
A női foglalkoztatottak létszáma 32 ezerrel – 1,7 százalékkal – emelkedett és körükben a foglalkozatási ráta 1,5 százalékponttal 58,3 százalékra javult egy év alatt.
A Európa 2020 stratégiában az Európai Unió a 20-64 éves korcsoportra tűzte ki a 75 százalékos foglalkoztatási arány elérését 2020-ra. Magyarországon jelenleg erre a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta 2,2 százalékponttal, 69,6 százalékra nőtt, a férfiaknál 76,7, a nőknél 62,7 százalékos. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: februárban 665 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a kivitel volumene 2,3 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 6,7 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: februárban a vendégek száma (közel 1,1 millió) 4,6, a vendégéjszakáké (2,4 millió) 5,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az unióban és itthon is emelkedett a bárány ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
EY: Alapjaiban alakul át az uniós vámrendszer: számos céget érint majd a reform
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szeleteket szerettek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A vallást, a hidakat és a műtőt is meghódította a mesterséges intelligencia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


