KSH: tovább csökkentek a mezőgazdasági termelői árak márciusban

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 14. 11:50

A növényi termékek 9,1, az élő állatok és állati termékek 6,6 százalékkal voltak olcsóbbak márciusban, így a mezőgazdasági termelői árak 8,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

gyumolcs2

Márciusban a gabonafélék termelői ára 12,2, a burgonyáé 33,1, a gyümölcsöké 17,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a zöldségek ára viszont 7,0 százalékkal emelkedett.

Az első negyedévben átlagosan 7,9 százalékkal voltak olcsóbbak a mezőgazdasági termékek, a növényfélék ára 8,4, az élő állatok és állati termékek ára 7,3 százalékkal esett vissza.

Az élőállat és állati termékek közül csak a vágójuh ára emelkedett, 10,1 százalékkal, miközben a tej ára 20,4 százalékkal, a vágósertés és vágóbaromfi ára pedig 9,5, illetve 4,3 százalékkal csökkent. A gabonafélék ára 10,9 százalékkal volt alacsonyabb, mint a múlt év első negyedévében.

Január-márciusban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,9 százalékkal voltak alacsonyabbak, ami a folyó termelő felhasználás árszínvonalának 2,6 százalékos csökkenéséből, és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,9 százalékos növekedéséből tevődött össze. A beruházásokon belül az épületek 2,4, a gépek 3,4 százalékkal drágultak.

A folyó termelő felhasználás árszínvonalának mérséklődése legnagyobb mértékben az üzemanyagok árának 15 százalékos csökkenésével, továbbá a műtrágyák árának 5,4 százalékos emelkedésével magyarázható – írta a KSH.
A mezőgazdasági felhasználású energia ára átlagosan 12,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.
A növényvédő szerek ára 2,5, az állatgyógyászati készítmények ára 3,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa, az agrárolló január-márciusban 93,9 százalék volt, azaz 2014 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben csökkentek, mint a ráfordítási árak – közölte a KSH. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink