KSH: szeptemberben 3,8 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak 3,8 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 7,3 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek 2,1 százalékos árnövekedéséből tevődött össze – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A tej felvásárlási ára július óta növekszik, de így is 3,8 százalékkal elmaradt a 2015 szeptemberitől a literenkénti 74 forintos ár.
A gabonafélék ára 9,6 százalékkal csökkent szeptemberben éves szinten, ami a búza árának 18 százalékos és a kukorica 3,7 százalékos eséséből származik.
A vágósertés ára 12 százalékkal nőtt. Az élő állatok termelőiár-szintje 3,2 százalékkal emelkedett, az állati termékeké 0,7 százalékkal csökkent.
A gyümölcsök ára 5,8, a zöldségféléké 8,5 százalékkal csökkent. A burgonya ára 13 százalékkal nőtt.
Január-szeptemberben az előző év azonos időszakához képest a mezőgazdasági termelői árak 0,9 százalékkal csökkentek. Ezen belül a növényi termékek ára lényegében változatlan, az élő állatok és állati termékeké 2,6 százalékkal csökkent. A zöldségfélék ára 1,3, a gyümölcsöké 2,6 százalékkal mérséklődött. A tej ára 10 százalékkal alacsonyabb lett. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 7,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest
2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >Csaknem 200 milliárd forint támogatást kapott a kertészeti ágazat
Közel hétezer kertészeti beruházást mintegy 185 milliárd forinttal támogatott a…
Tovább olvasom >KSH: 6,5 százalékkal bővült a mezőgazdasági kibocsátási érték
2023-ban a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke meghaladta a 4,3 ezer…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elkezdődött az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben
Elindult a karácsonyi bevásárlási szezon, az élelmiszerláncok várakozásai szerint a…
Tovább olvasom >Black Friday eredmények: A tartós fogyasztási cikkek globális piaca lassulással küzdve zárja az évet
A tartós fogyasztási cikkek globális piaca lassulással küzdve zárja az…
Tovább olvasom >KSH: 7,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest
2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >