KSH: augusztusban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 09. 08. 11:30

Augusztusban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal az előző év azonos időszakához képest, júliushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,6 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

polc2

A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt, az üzemanyagoké és a háztartási energiáé csökkent éves összevetésben.
A fogyasztói árak az év első nyolc hónapjában átlagosan 0,2 százalékkal alacsonyabbak voltak az előző év azonos időszakához képest.
A maginfláció augusztusban szezonálisan kiigazítva 1,2 százalék volt éves, és 0,1 százalék havi összevetésben.
Mináry Borbála, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: elsősorban az üzemanyagok árának csökkenésével magyarázható, hogy változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal éves összevetésben. Kiemelte, hogy egész augusztusban mérséklődtek az üzemanyagárak, egy hónap alatt 5,5 százalékkal.
A KSH adatai szerint az élelmiszerek ára 0,9 százalékkal emelkedett augusztusban a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezen belül egyebek mellett nőtt az idényáras élelmiszerek ára, 17,2 százalékkal a burgonyáé, a friss zöldségé, gyümölcsé, 7,7 százalékkal az étolajé és 5,9 százalékkal a tojásé. Csökkent viszont 9,0 százalékkal a cukoré, 11,2 százalékkal a tejé, 10,9 százalékkal a sajté, valamint 4,9 százalékkal a liszté.
A szeszes italok, dohányáruk 3,9 százalékkal drágultak, a tömény italok 10,2, a dohányáruk 4,1 százalékkal, míg a sör csak 0,5 százalékkal, a bor 2,6 százalékkal lett drágább, mint egy évvel ezelőtt.
A szolgáltatásokért átlagosan 1,7 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 5,6 százalékkal.
A tartós fogyasztási cikkek átlagosan 1,3 százalékkal drágultak, miközben a ruházkodási cikkek ára 0,2 százalékkal mérséklődött.
A háztartási energia ára átlagosan 2,7 százalékkal csökkent, ezen belül az elektromos energiáé 5,7, a távfűtésé 3,4 százalékkal.
Az egyéb cikkekért – lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek – 4,5 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül a járműüzemanyagokért 11,9 százalékkal.
Júliushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,6 százalékkal csökkentek.
Az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal mérséklődött, meghatározóan az idényáras élelmiszerek, a burgonya, friss zöldség és gyümölcs 5,3 százalékos árcsökkenése miatt. E nélkül számítva az élelmiszerek ára nem változott az előző hónaphoz képest.
A szolgáltatások 0,3 százalékkal drágultak, ezen belül az üdülési szolgáltatások 1,1 százalékkal.
A tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kellett többet fizetni.
A szeszes italok, dohányáruk és a háztartási energia ára nem változott az előző hónaphoz képest.
A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért 1,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.
Az egyéb cikkek ára átlagosan 2,5 százalékkal csökkent, ezen belül a járműüzemanyagoké 5,5 százalékkal.(GRAFIKA)

Kapcsolódó cikkeink