KSH: a vállalkozások és a feldolgozóipar húzta a harmadik negyedévi beruházásokat

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 11. 26. 11:45

A harmadik negyedévben folytatódott a beruházások bővülése, 12,4 százalékkal nőtt a volumen a Covid19-járvány által súlyosan érintett egy évvel korábbihoz képest. A vállalkozások körében 21,8 százalékkal nőttek a beruházások, ugyanakkor az azok 13 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések lényegesen, 11,7 százalékkal visszaestek – ismertette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

Jelentősen nőttek a beruházások a harmadik negyedévben

A feldolgozóiparban 24,9 százalékos volt a beruházások éves növekedése a második negyedévi 10,7 százalékot követően.

Az építési beruházások 14,1 százalékkal, a gép- és berendezésberuházások pedig 10,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Az előző negyedévihez mérten 1,8 százalékkal nőtt a nemzetgazdasági beruházások szezonálisan kiigazított volumene, a korábbi időszakhoz képest a bővülés üteme mérséklődött. Ezen belül az építési beruházások szezonálisan kiigazított volumene 3,6 százalékkal rekordmagas szintre emelkedett, míg a gép- és berendezésberuházásoké 1,7 százalékkal elmaradt az előző negyedévitől.

A nemzetgazdasági beruházások harmadik negyedévi 12,4 százalékos volumennövekedéséhez a feldolgozóipar 5,7 százalékponttal járult hozzá. A szállítás, raktározás 3,2 százalékponttal, a mezőgazdaság 1,7, a kereskedelem1,1 százalékponttal, az ingatlanügyletek beruházási teljesítménye pedig 1,0 százalékponttal járult hozzá a beruházási teljesítmény növekedéséhez. A közigazgatás teljesítménycsökkenése ugyanakkor 2,1 százalékponttal visszafogta a növekedést.

A feldolgozóipari beruházások az összes beruházás negyedét adják, és a 24,9 százalékos növekedéshez az alágak túlnyomó többsége hozzájárult, így a három legnagyobb súlyú is, mint a villamosberendezés-gyártása, járműgyártás és az élelmiszeripar is.
A második legnagyobb beruházónak számító, a nemzetgazdasági fejlesztések 17 százalékát megvalósító ingatlanügyletek teljesítményének volumene 5,7 százalékkal nőtt, amit a lakásépítések mérsékeltek, a bérbeadást szolgáló üzleti ingatlanfejlesztések – irodák, üzlethelyiségek – pedig növeltek – közölte a KSH.

A szállítás, raktározás beruházási volumenében az előző negyedévi 14,1 százalékról 20,8 százalékra emelkedett az éves növekedés üteme. Az állami infrastruktúra-fejlesztések mellett a logisztikával, fuvarozással foglalkozó vállalkozások is növelték a beruházásaikat.

A kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban regisztrált 21,5 százalékos volumennövekedést elsősorban a legnagyobb súlyt képviselő élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem kiugróan bővülő fejlesztései okozták.

A mezőgazdaság beruházási teljesítménye az előző öt negyedévi visszaesés után jelentősen, 37,0 százalékkal nőtt, amihez hozzájárultak az erdőgazdálkodással foglalkozó vállalkozások fejlesztései is.

A közigazgatás, kötelező társadalombiztosítás területén eszközölt fejlesztések 31,5 százalékkal visszaestek, miután az általános közigazgatással, az árvízvédelemmel és az igazságüggyel kapcsolatos fejlesztések csökkentek. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink