KSH: 4,8 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak
Októberben a mezőgazdasági termelői árak 4,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, a növekedés a növényi termékek árának 12,2 százalékos emelkedésével függ össze, miközben az élő állatok és állati termékek ára továbbra is csökkent, 5,9 százalékkal – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Minden kiemelt növényi termékcsoport ára emelkedett októberben. A legkisebb mértékben, 9 százalékkal a burgonyáé, a legnagyobb mértékben, 26 százalékkal a gyümölcsöké.
A gabonafélék ára 12 százalékkal emelkedett az előző év októberéhez képest, elsősorban a kukorica árának 23 százalékos növekedése miatt. A búza termelői ára 0,4 százalékkal nőtt.
Az élő állatok termelőiár-szintje 1,1, az állati termékeké 16 százalékkal lett alacsonyabb.
Az év első tíz hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 2,3 százalékkal mérséklődtek, ezen belül a növényi termékek árai 2,0 százalékkal emelkedtek, az élő állatok és állati termékek árai 8,8 százalékkal csökkentek.
A vágósertés ára 11, a tej termelői ára 21 százalékkal esett vissza január-októberben, az előző év azonos időszakához viszonyítva. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >Jelentősen drágább a cseresznye idén
A KSH adatai szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben 8,6…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >