KSH: 15 százalékkal bővült a mezőgazdasági kibocsátási érték
A mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke megközelítette a 4 ezer milliárd forintot az idei évben, ami 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A növekedéshez az árak 42 százalékos emelkedése járult hozzá, míg a teljes termelési volumen 19 százalékkal, ezen belül a növénytermesztésé 28, az állattenyésztésé 6,1 százalékkal csökkent, a szolgáltatásoké 1,0 százalékkal nőtt – közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

(Fotó: Pixabay)
A csapadékszegény időjárás és a nyári hónapokra kialakuló súlyos aszály az összes haszonnövény termesztését akadályozta. A ráfordítások jelentős drágulása az állattenyésztést is visszavetette. A gabonafélék mennyisége összességében 37, ezen belül a kukoricáé 57, a zabé 51, a rozsé 32, a búzáé 18 és az árpáé 10 százalékkal esett vissza. A repce termésmennyisége 38, a napraforgóé 35 százalékkal lett kisebb, a fehérjenövényeké és a dohányé szintén csökkent, így az ipari növények mennyisége összességében 34 százalékkal zsugorodott. A takarmánynövények volumene 9,7, a kertészeti termékeké 7,8, a burgonyáé 16 százalékkal csökkent. Az egyéb növényi termékek és a gyümölcsfélék mennyisége változatlan maradt. Az őszibarack termésmennyisége az előző év alacsony bázisához képest 65 százalékkal növekedett. A szőlő mennyisége 1,9 százalékkal csökkent.
Az állattenyésztés teljes termelési volumenének 6,1 százalékos visszaesésén belül az élő állatok termelése 8,0, az állati termékek termelése 2,0 százalékkal csökkent.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte…
Tovább olvasom >Júniusban újra emelkedett az infláció – a gyümölcsök drágulása húzza felfelé az árakat
Júniusra 4,6 százalékra nőtt az éves infláció, szemben a májusi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >