KSH: 13 százalékkal bővült a mezőgazdasági kibocsátási értéke az idén
A mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke 2021-ben 13 százalékkal nőtt. A termelési volumen 2,3 százalékkal csökkent, az árak 16 százalékkal emelkedtek. A növénytermesztés volumene 6,5 százalékkal kisebb, az állattenyésztésé 4,5 százalékkal nagyobb lett, a szolgáltatásoké változatlan maradt – közölte csütörtökön az első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Csökkent a mezőgazdasági termelés, de az árak nőttek
Hozzátették: a gyümölcsfélék, az állatok és az állati termékek termelése bővült, a többi mezőgazdasági termékcsoporté csökkent, vagy nem változott.
Tavalyhoz képest az ágazat bruttó hozzáadott értéke 10 százalékkal bővült, volumene 5,6 százalékkal szűkült. A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 3,5 százalékkal csökkent.
A KSH adatai szerint a termelési tényezők jövedelme 7,6, a vállalkozói jövedelem 12 százalékkal növekedett.
A növénytermesztésen belül az első adatok szerint a gabonafélék mennyisége összességében 10 százalékkal kisebb lett, a kukoricatermelés 23 százalékos visszaesését csupán az árpa (14 százalék) és a búza (4,1 százalék) termesztésének növekedése ellensúlyozta. A repce termésmennyisége 20 százalékkal lett kevesebb termőterületének csökkenése miatt, a napraforgóé nem változott, a fehérjenövényeké és a dohányé nőtt, így az ipari növények mennyisége összességében 6,3 százalékkal zsugorodott. A takarmánynövények volumene 4,6, a kertészeti termékeké 3,7, a burgonyáé 18 százalékkal csökkent. Az egyéb növényi termékek mennyisége változatlan maradt. A gyümölcsfélék mennyisége 10 százalékkal nőtt, elsősorban az alma jó terméseredményének köszönhetően. A tavaszi fagyok megnehezítették a barackfélék termesztését. A szőlő mennyisége az előző évhez képest nem változott.
Az állattenyésztésen belül az élő állatok termelése 4,9 százalékkal nagyobb lett. Az állati termékek termelése 3,5 százalékkal emelkedett, a nyers tehéntejé szintén bővült, a többi terméké változatlan maradt.
A folyó termelőfelhasználás volumene nem változott, ára összességében 15 százalékkal emelkedett. Az első adatok alapján a ráfordítások közül az állatgyógyászat és az állati takarmányok volumenében következett be 1-1 százalékos növekedés, a műtrágya- és növényvédőszer-felhasználás csökkent, a többi ráfordítás változatlan maradt – tette közzé a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte…
Tovább olvasom >Júniusban újra emelkedett az infláció – a gyümölcsök drágulása húzza felfelé az árakat
Júniusra 4,6 százalékra nőtt az éves infláció, szemben a májusi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Veszélyben az élelmiszerbiztonság? Magyarország nem támogatja a Mercosur-egyezményt
Komoly aggodalmakat fogalmazott meg Nagy István agrárminiszter az EU és…
Tovább olvasom >Nyugták új korszaka: már elérhető az e-pénztárgép, 2026-tól kötelező lesz
2026. szeptember 1-jétől minden magyar vállalkozónak kötelező lesz nyugtát adni…
Tovább olvasom >