Krisán Lászlót választották meg a BKIK elnökének

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 03. 31. 11:17

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) csütörtöki küldöttgyűlése Krisán Lászlót, a Szőlőhegy Vendégfogadó Kft. ügyvezetőjét – aki a Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója, az MKIK alelnöke – választotta titkos szavazással elnöknek, miután a korábbi vezetés visszaadta mandátumát – írja a kamaraonline.hu.

Krisan Laszlo

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a küldöttgyűlésen hangsúlyozta, hogy a területi kamarák aggodalommal figyelik a BKIK körül kialakult helyzetet, amely egyértelműen a szabályozásból, a működtetésből kialakult rendszerhibából adódott. A BKIK-ban kialakult rendszerhibára utalva az MKIK elnöke kifejtette, hogy meg kell szüntetni a kettős vezetést, nincs értelme stratégiai vezetést és elnökséget működtetni egymás mellett, továbbá át kell alakítani a költségvetést.

Az MKIK elnöke szerint a BKIK elnöksége mellett profi intéző szervezetre, professzionális munkát végző főtitkárra van szükség. Parragh László elmondta, a megújulás során meg kell vizsgálni, hogy a BKIK-n belül milyen szakmai osztályokra van szükség a jövőben, ezeket ésszerű alapokra helyezve kell működtetni, a kerületi tagcsoportoknak pedig a területükön lévő vállalkozásokkal kell foglalkozniuk. Kitért arra, hogy a BKIK vezetésének kapcsolatot kell kialakítania a főváros, a kerületek vezetőivel, és markáns kamarai véleményt kell képviselnie a gazdaságot érintő kérdésekben.

Parragh László arra hívta fel a figyelmet, hogy a BKIK gazdálkodásában a költségvetést centralizálni kell a korábbi alkuk során kialakult elosztás helyett, a budapesti kamara új, 2017. évi költségvetéséről pedig a májusi küldöttgyűlésnek kellene döntenie. Szerinte meg kellene szüntetni a tagozatok, tagcsoportok önálló pénzügyi kereteit, ezek a szervezetek konkrét programokra kaphatnának forrást a BKIK költségvetéséből. Hangsúlyozta: a kamarai tagdíjat, a kamarai hozzájárulást, a regisztrációs díjat azokra a vállalkozásokra kell fordítani, akik ezt befizették.

Ha nem sikerül a BKIK rendszerét három hónapon belül átalakítani, akkor a teljes kamarai rendszerhez törvényi szinten hozzá kell nyúlni – szögezte le az MKIK elnöke.

A küldöttgyűlés általános alelnöknek választotta Csonka Tibort, az OTP Bank mikro- és kisvállalati igazgatóság ügyvezető igazgatóját, Koji Lászlót, az IBH Zrt. elnökét, és döntött a BKIK további testületeiről.

„Nem kérek türelmi időt”

A BKIK-nak a fővárosi vállalkozások markáns érdekérvényesítő szervezetévé kell válnia, olyanná, amelyben a vállalkozások hisznek, és amelyhez bármikor fordulhatnak – nyilatkozta az MTI-nek megválasztását követően Krisán László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke.

Úgy vélte, drasztikusan meg kell változtatni a BKIK-ról a vállalkozók körében kialakult rossz véleményt, a kamara megújítását „reorganizációs feladatnak” kell tekinteni, törekedve arra, hogy a vállalkozások a befizetett önkéntes kamarai tagdíjért, illetve a minden vállalkozás által megfizetett kamarai hozzájárulásért szolgáltatást kapjanak.

Krisán László szerint a budapesti kereskedelmi kamarában vezetői és morális válság alakult ki, ezen úgy lehet változtatni, hogy teljesen új építkezéssel nyitott, a vállalkozásokkal kommunikáló szervezetet kell létrehozni. „Dölyfös kamara helyett, szolgáltató, értékteremtő vállalkozói szövetségre van szükség, amely méltósággal tud működni” – fogalmazott.

„Nem kérek türelmi időt, egyből bele akarok vágni a munkába” – mondta Krisán László, aki szerint az általános programok helyett konkrét feladatokat kell végezni a szakmák általános képviselete mellett.

A kamarának minden ügyben szakmai szempontok szerint kell megnyilvánulnia, és képviselnie kell a szakmákat a fővárosban a kerületi polgármesterekkel közösen. Minden szakmai érdekképviselettel, szervezettel megállapodást kell kötni az előrelépés érdekében, emellett pénzügyi segítséget kell nyújtani a vállalkozásoknak, erre a Ka-Voszban nagyon jó gyakorlatok alakultak ki. Nyitni kell a minisztériumok, a bankszektor felé is partnerségre törekedve – mondta Krisán László.

A BKIK elnöke szerint törekedni kell a vállalkozásoknak terhet jelentő adminisztráció csökkentésére, fel kell vállalni azt a véleményt, hogy minden egyes jogszabály, illetve bevezetett új adónem vezessen ki másik kettőt. (kamaraonline.hu, MTI)

Kapcsolódó cikkeink