Közétkeztetési Szakácsverseny
Lezárult a 2021–2022-es KÖSZ (Közétkeztetési Szakácsverseny) nevezési időszaka. A járvány miatti nehéz helyzet ellenére az érdeklődés töretlen: a versenyre 28, egyenként 4-4 fős csapat jelentkezett. A versenyzők Albertirsáról, Győrből, Halásztelekről Hódmezővásárhelyről, Kiskőrösről, Miskolcról, Mohácsról, Nagykanizsáról, Nyíregyházáról, Pécsről, Péteriből, Rácalmásról, Szekszárdról és Budapestről érkeznek. A zsűribe több közétkeztetési és vendéglátós szakmai szervezet mellett az Élelmiszerlánc-biztonsági Centrum, az Élelmiszer-higiénikusok Társasága, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, valamint a Nébih és a METRO delegált tagokat.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2021/06/Kozetkeztetesi-szakacs_opt.jpeg)
A 2019-es verseny zsűrizése
A nevezések értékelését a csapatok májusban kapják meg, a fejlődésüket biztosító instrukciókkal együtt. Ezt követően október 9–10 és 16-án a METRO budaörsi Gasztroakadémiáján lesz a középdöntő. A versenyzőknek a KÖSZ-versenyek eddig kialakult gyakorlata szerint neves szakemberek, mentorok lesznek segítségükre. //
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 3 millió forintos bírságot szabott ki a Nébih strandbüfékre és streed food árusokra
A strandbüfék és a street food árusító helyek nyári szezonális…
Tovább olvasom >Nébih: kevés hiba a nyári táborokban
Az ellenőrzések számához képest kevés hibát tártak fel a Nemzeti…
Tovább olvasom >Business Superbrands-díj a METRO Gasztroakadémiának
2024-ben a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte…
Tovább olvasom >További cikkeink
Gurul, lebeg, italt hűt – A nap képe
Nélkülözhetetlen nyári partner, és több színben is megszerezhetők a Cuddy…
Tovább olvasom >MTÜ: soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén
Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első…
Tovább olvasom >Több mint 3 millió forintos bírságot szabott ki a Nébih strandbüfékre és streed food árusokra
A strandbüfék és a street food árusító helyek nyári szezonális…
Tovább olvasom >