KÖZEL KÉT ÉVTIZEDES A REÁL

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 12. 18. 10:14

A Reál Hungária Kft. közel két évtizede kezdte meg tevékenységét a kereskedelmi piacon, hét magyar tulajdonban levő regionális élelmiszer-kereskedelmi vállalat összefogásával.

A jelenleg is 100%-os magyar tulajdonú cégcsoport, az ország teljes területén folytat élelmiszer-, vegyi áru kis- és nagykereskedelmi tevékenységet.

Az idei évben ügyvezetőváltásra került sor, Zsigray József vette át a vezetői széket, akinek a Reál nem volt ismeretlen, hiszen pályafutását a Z+D régiós központban kezdte, majd 2014-ben értékesítési igazgató lett a Reál budapesti központi régiójában.

ZSIGRAY JÓZSEF BESZÉL A CÉG JELENLEGI HELYZETÉRŐL

Kifejezetten izgalmas, szakmai kihívásokkal és feladatokkal teli időszakot tudhatunk magunk mögött: az idén befejeződött a társaság biatorbágyi logisztikai központjának informatikai fejlesztése és a raktár integrációja, valamint megkezdődött a Kondorosi úti Reál Alfa szupermarket működése. Ezzel párhuzamosan a Reál minden régióban erősödött: Nyíregyházán,

Debrecenben és Szegeden komoly raktárfejlesztéseket eszközöltek régióközpontjaink, Keszthelyen a hálózatfejlesztés vett új lendületet. Különösen büszkék vagyunk a győri és a békéscsabai régiók áldozatos munkájára, és a közös siker érdekében tett lépésekre.

A Reál hálózat további népszerűsítésének érdekében Liptai Claudiát választotta reklámarcának.

 

 

MINŐSÉGI SAJÁT MÁRKÁS TERMÉKEK

A Reál közel két éve váltott arculatot, ami elsők között a logó és szlogen megújítását jelentette, de nemcsak a logó és szlogen újult meg, hanem a boltok is új arculatot kaptak, illetve kapnak folyamatosan, ezen arculathoz szorosan kapcsolódik a saját márkás termékek megújulása is. A Reál mindig arra törekedett, hogy jó minőségű saját márkás termékeket kínáljon vásárlói számára. Saját márkás termékeink fejlesztésénél az elsődleges szempontnak a minőséget tekintjük, ezen termékek gyártását hazai, jól ismert, kedvelt gyártókkal együttműködve fejlesztjük ki. Ezért is nagy öröm és elismerés számunkra, hogy az Agrárminisztérium a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyrendszer révén egy új értékteremtő minőségrendszert hozott létre, és a 79. OMÉK keretében 2019-ben a jelenleg forgalomban lévő tejföl termékeink közül a Reál 20% 330 g-os Tejföl termékünk elsők között érdemelte ki a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) díj arany fokozatát, bizonyítva ezzel termékünk kiváló minőségét.

AZ ÉV BOLTJA 2019

Nagy öröm és elismerés számunkra, hogy a 2019-es Élelmiszer szaklap által meghirdetett versenyen, mely az egyik legrangosabb élelmiszeripari megmérettetés, a nyíregyházi Szarvas ABC boltunk nyerte el Az Év Boltja 2019 kitüntető címet a Kisbolt- kereskedelmi lánchoz tartozó kategóriában. A „Letisztult térben otthonosan” címet kapott pályázatuk méltán nyerte el a szakmai zsűri tetszését, és Az Év Boltja díj mellett külön öröm számunkra, hogy a leglátványosabb Mizo Sole-Mizo Zrt. különdíját is a Szarvas ABC nyerte el.

 

SUPERSTORE KÜLÖNDÍJ

Büszkék vagyunk az 1 éve működő Reál Alfa XI. kerület Kondorosi úti szupermarketünkre, mely elnyerte a 2019-es Trade magazin SuperStore különdíját. Vállalatunk nemcsak megerősíteni akarta pozícióját Budapesten, hanem egy olyan szupermarketet kívánt létrehozni, amely mindenben megfelel a XXI. század igényeinek. Az üzletünk alapvetően a környéken lakó családokra épít, akik a szokásos diszkontkínálat helyett inkább az élményvásárlást helyezik előtérbe. A jól ismert, igényes márkákat kedvelik, ide értve a jó minőségű hazai termékek széles körét is. A szupermarket olyan plusz szolgáltatásokkal várja kedves vásárlóit, mint Alfa bisztró, Lipóti Pékség és Kávézó, gyermekjátszótér, ingyenes parkolás, elektromos töltőállomás, bankautomata és Nemzeti Dohánybolt. (x)

 

Kapcsolódó cikkeink