Közel 400 milliós áfacsalást leplezett le a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy hússal kereskedő bűnszervezet tevékenységét számolták fel, akik csaknem 400 millió forint áfát csaltak el, az ügyben költségvetési csalás miatt hat embert vettek őrizetbe, közölte a NAV kedden az MTI-vel.
A pénzügyi nyomozók Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Pest, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Somogy, Zala megyei, valamint budapesti helyszíneken foglalták le a költségvetési csalás bizonyítékait.
A gyanú szerint két Bács-Kiskun megyei férfi irányította azt a bűnszervezetet, amely főként szlovák, lengyel, osztrák és román nagykereskedőktől vásárolt előhűtött és fagyasztott húsárut. Ezt magyar cégeiken keresztül Magyarországon értékesítették, azonban az áfa fizetést elkerülték. Egy bonyolultnak tűnő, de a hatóságok által jól ismert keresztbeszámlázásos áfacsalási módszerrel – fiktív számlákkal, könyveléstechnikai manőverekkel – csaknem négyszázmillió forintot csaltak el.
A NAV pénzügyi nyomozói és járőrei közel 50 helyszínen tartottak házkutatást. Lefoglalták és elszállították a bűncselekmény bizonyítékait, és a bűnszervezet egyik vezetője, továbbá egy másik gyanúsított nagy értékű, szlovák rendszámú gépjárművét. A hús szállítására használt teherautókat, valamint a bűnszervezet másik vezetőjének lakásán talált több mint nyolcmillió forint készpénzt, illetve bankszámlákat, ingatlanokat, követeléseket is zároltak. Az azonnali intézkedéseknek köszönhetően a keletkezett kár megtérülésére eddig összesen csaknem negyedmilliárd forint értékű vagyont zároltak.
A bűnszervezet két irányítóját és négy tagját költségvetési csalás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket. További két személyt bűnszervezetben részvétel miatt gyanúsítanak – közölte a NAV. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
E-nyugta: vállalkozásokat segítő információs oldalt indított a Számlázz.hu
Új élet kezdődik vállalkozók tízezrei számára: április elsején hatályba lépett…
Tovább olvasom >Elindult a NAV e-pénztárgép-rendszerről tájékoztató eNYUGTA-aloldala
Elindult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján az eNYUGTA-aloldal,…
Tovább olvasom >NAV-ellenőrzések 2025: ki kerül a fókuszba?
A bizalmi vagyonkezelők, az élelmiszeripari vállalkozások transzferárazása és a globális…
Tovább olvasom >További cikkeink
A szépségápolás újonnan felfedezett területe a szájápolás
A szájápolás már évek óta nemcsak egészségügyi kérdés, hanem a…
Tovább olvasom >Újabb 1800 fával zöldít a Henkel és a 10 Millió Fa Alapítvány
Öt éve működik együtt a Henkel Magyarország és a 10…
Tovább olvasom >Több mint 44 ezren próbálkoztak a vegánsággal idén januárban
Hatalmas sikernek tartja az idei Veganuárt szervezője, a Prove. Az idén…
Tovább olvasom >