NAV: hétfő éjfél a céges bevallások határideje
Hétfő éjfélig kell bevallani a társasági adót (tao), a kisvállalati adót (kiva), az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, valamint a helyi iparűzési adót (hipa) is. Érdemes határidőben benyújtani a bevallásokat, mert a mulasztás akár egymillió forintos bírságot is maga után vonhat – figyelmeztetett hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az iparűzési adót a NAV a benyújtás után automatikusan továbbítja az illetékes önkormányzatoknak – tették hozzá.
Idéntől az élelmiszerlánc-felügyeleti díjról szóló bevallást is a NAV-hoz kell benyújtani, ugyanúgy június 2. éjfélig.
Az erről szóló bevallást az ELMDIJ-űrlapon, legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet megtenni. A benyújtást támogató technikai segédlet, az ELMDIJ a NAV oldalán elérhető.
A közleményben kitérnek arra is, hogy a NAV nemcsak az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásra kötelezetteknek küldött figyelemfelhívó levelet, hanem azoknak is, akik tavaly nem, vagy késve adták be tao-bevallásukat. Az értesítések célja az, hogy a vállalkozások elkerüljék a komolyabb következményeket, amelyik cég ugyanis késve vagy egyáltalán nem nyújtja be bevallását, annak a NAV akár egymillió forintos mulasztási bírságot is kiszabhat – tájékoztatott az adóhivatal.
Kapcsolódó cikkeink
NAV: hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-,…
Tovább olvasom >A héten indul a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal…
Tovább olvasom >NAV: kivontak a forgalomból több tonna zöldséget, amit rovarölő mellett szállítottak
Több tonnányi zöldséget vontak ki a forgalomból, mert rovarölő szert…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >